Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Alaptudás

A világunkban újoncnak számító kisgyerekek saját tapasztalataik révén még nemigen jutnak ismeretekhez, ugyanakkor feltételezhetően nem csak a tapasztalat az egyetlen forrásuk: egy-egy tudásterülettel kapcsolatban már akár születésüktől fogva vagy nagyon korai időszakban rendelkeznek elemi tudásbázissal (core knowledge). Ezek az elemi tudásbázisok a világ bizonyos aspektusaira irányítják a babák figyelmét. A különböző megközelítések némileg eltérnek egymástól, de leginkább 5 olyan területet feltételeznek, amelyek a világ megismerésének első éveiben kiemelt fontosságúak (Carey, 2009; Spelke–Kinzler, 2007): úgymint 1. a tárgyi világgal kapcsolatos fizikai elvek (pl. egy tárgy nem szűnik meg attól, hogy eltakarják, vagy hogy a tárgyak akkor tudnak hatni egymásra, ha egymáshoz érnek); 2. a számosság (pl. egy darab tárgy megkülönböztetése két tárgytól; arányok ismerete); 3. az emberek, más élőlények szándékainak és céljainak, illetve az azokhoz kapcsolódó cselekvéseknek a megértése; 4. a téri törvényszerűségek (pl. távolság vagy a térben levő geometriai viszonyok) és 5. a társas kapcsolatok, a csoporttagság és a társas szabályok területei. Ezek a területek olyan alapfogalmak felismerését teszik lehetővé, amelyek az adott terület elemi építőkövei (pl. élőlény-e valami, vagy sem), és amelyekre érvényesek az adott ismeretcsokor szabályosságai, elvei (pl. képesek önindította mozgásra). A területek alapfogalmai idővel folyamatosan gazdagodnak, bővülnek, és egyre komplexebb gondolkodást tesznek lehetővé.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave