Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


A nyelv agyi reprezentációja

Egy közelről kapcsolódó kulcskérdés a nyelv agyi reprezentációjának problémája – ahol szintén felmerül az öröklés–környezet vita. Már a 19. század második felétől ismeretes, hogy a beszédprodukcióért és a beszédértésért valamilyen módon a bal félteke bizonyos területei felelnek (az őket beazonosító tudósok neve alapján rendre a Broca- és Wernicke-területek, lásd 9.1. ábra; Broca, 1861; Wernicke, 1874). E meghatározott területek, illetve az őket összekötő idegkötegek sérülése a beszédzavarok (afáziák) változatos formáit válthatják ki, ami alapján ezeket az agyi régiókat egy kizárólag a beszédért felelős agyi hálózat részének tekintették. A neurológiai megfigyelések és a két agyféltekét összekötő idegpályák, azaz a kérgestest átvágását követő kísérletek alapján a beszéd bő száz évig egyértelműen és kizárólag az agy bal féltekéjébe lateralizált képességnek tűnt; innen ered a bal–major, jobb–minor félteke elnevezés is, mivel a jobb féltekét némának és evolúciósan ősibbnek, visszamaradottabbnak tartották (Gazzaniga–Sperry, 1974; Gazzaniga, 2004 bemutat egy frissebb felfogást). Ez a kép később igencsak leegyszerűsítőnek bizonyult. Az 1990-es években futótűzként terjedő, úttörő agyi képalkotó eljárások, az egyre precízebb idegtudományi módszerek és az egyre komplexebb kísérleti paradigmák segítségével gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a nyelvfeldolgozás messze nem korlátozódik a bal félteke területeire. Ez jelentheti azt, hogy a nyelvfeldolgozásban nyelvspecifikus és nem nyelvspecifikus területek egyaránt részt vesznek, de azt is, hogy a nyelvi és nem nyelvi rendszerek közötti határvonal sokkal kevésbé éles, mint korábban sokan gondolták. Elképzelhető, hogy a nyelvvel sokféle rendszer foglalkozik, melyek bonyolult összjátékát a korábban „nyelvinek” tekintett agyterületek inkább „csak” összehangolják. A rendszer tehát létrejöhet jobbára általános funkciójú agyterületek fokozatos, a gyermekkori fejlődés során a nyelvre specializálódó működése folytán, de úgy is, hogy ezeknek a területeknek elsődleges és eredendő feladata a nyelvi bemenet feldolgozása és értelmezése. Mindkét esetben azonban vagy magának az agyi architektúrának, vagy az architektúrát finomhangoló tanulómechanizmusnak valamilyen genetikai program szabályozása alatt kellene állnia.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave