Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Mesterséges intelligencia és az emberi elme

Amikor azt kérdezzük, milyen hatással van a mesterséges intelligencia (AI) az agyról és lélekről alkotott modellekre, a kérdést meg kell vizsgálnunk történeti perspektívából is. A technológia és tudomány közötti kölcsönös, egymásba fonódó inspirációt illusztrálja a mesterséges intelligencia fejlődése is. Eredetileg a neurobiológia inspirálta a neurális hálózatok elméletének kifejlődését. A neurális hálózatok elméleti összefoglalása először a párhuzamos feldolgozási folyamatok (Parallel Distributed Processes, PDP) cím alatt jelent meg az 1980-as években (Rumelhart–McClelland–Asanuma, 1986). Alapos magyar bemutatását adja a Pléh (1997) szerkesztette kötet. A PDP-rendszerben vázolt elméleti keretből nőttek ki azok az alapelvek, amelyek a gépi tanulás (machine learning, ML), majd később a „mély tanulás” (deep-learning) algoritmusaihoz vezettek, és amelyeket mind szélesebb körben alkalmazunk. Azonban, míg az eredeti PDP-iskolához fűződő neurális hálók nyíltan megfogalmazott célja az agyműködés és a kognitív funkciók modellezése volt a neuronhálózatokkal, ez a motiváció mára megváltozott, és olyan praktikus célokra összpontosít, mint orvosi diagnosztikai döntések és soktényezős feladatok megoldása, például az önvezető autók vezérlése. Tehát az eredeti célkitűzéssel szemben, amely megkísérelte az elmének az agy neuronhálózataihoz való viszonyát megérteni oly módon, mint ahogy a software viszonyul a hardware-hez, ezek az új keletű algoritmusok az agy biológiai hálózatán implementálható algoritmusoktól mind jobban eltávolodtak, és ez az egymást kölcsönösen inspiráló kapcsolat az agyműködés és a tanuló algoritmusok között évtizedekre megszakadt. A mai ML és a deep-learningben alkalmazott konvolúciós hálózat algoritmusoknak nem sok köze van az agyműködéshez. Nem is várjuk el, hogy az AI hétköznapi alkalmazásai, mint például az Amazon Alexája, a Google-asszisztens vagy az Apple Sirije az emberi elme működésén alapuljon, vagy az arra vonatkozó ismereteinket gazdagítsa. Kezdetben az idegtudósok kérdezték, miként segíthet a számítástechnika az idegrendszerről alkotott elképzeléseik modellezésében és szimulációjában. A szerepek közben megcserélődtek, és egyre inkább a mérnökök fordulnak támpontokért az idegtudósokhoz, hogy az agy miként old meg bizonyos feladatokat. Ezt az irányt képviseli a neuromorfikus tervezés (neuromorphic engineering), a mérnöki tudományok új ága. Az Intel új Loihi neuromorphic processzora például 130 ezer mesterséges neuront és 130 millió szinapszist tömörít magában, amelyekkel biológiai neuronhálózat-szerű komputációt hivatott végrehajtani (Davies és mtsai, 2018).

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave