A segítségnyújtás első lépése, hogy fel kell ismerni a szükséghelyzetet, vagyis hogy valaki segítségre szorul. Ennek leghíresebb példája Kitty Genovese esete: a 28 éves nőt 1964. március 13-án a New York-i Queensben számos késszúrással halálra sebezte, majd megerőszakolta egy férfi. Az esetet több szomszédja is végignézte, illetve többen fültanúi voltak, Kitty Genovese mégsem kapott segítséget. Később a szemtanúk vallomásaiból kiderült, hogy tenni akartak valamit, de mégsem „sikerült”. Hogy miért? Ha egy válsághelyzet szemtanúi tudatában vannak, hogy rajtuk kívül mások is tudomást szereztek az eseményről, akkor kisebb a valószínűsége, hogy valaki egyáltalán észreveszi a válsághelyzetet (Darley–Latané, 1968). Még ennél is csekélyebb annak a valószínűsége, hogy lesz olyan ember, aki úgy dönt, hogy itt válsághelyzet áll fenn, sőt, még ennél is kisebb valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy valaki cselekedni fog. Tehát az a paradox helyzet áll elő, hogy az áldozatnak annál kevesebben fognak segíteni, minél többen látják, és minél többen lennének képesek segítségnyújtásra. Ennek az állításnak az igazolására egy kísérletsorozatot végeztek (Darley–Latané, 1968). Az egyik vizsgálatban a kísérleti személyek egyedül vagy két másik személlyel ültek egy kis teremben, ahol egy kérdőívet kellett kitölteniük. Mindeközben a terembe lassan szivárogni kezdett a füst, ami egyre jobban megtöltötte a szobát. Az eredmények szerint az egyedül ülő személyek kétharmada azonnal kirohant, hogy értesítse a kísérletvezetőt, míg azok közül, akik két beépített emberrel ültek egy teremben – akik természetesen nem reagáltak a füstre –, csupán egynegyedük cselekedett ugyanígy. A konklúzió tehát az, hogy minél többen vannak jelen az eseménynél, annál nehezebb a válsághelyzet észlelése. Ha egy új helyzetben találjuk magunkat, akkor a körülöttünk lévő emberek reakcióiból indulunk ki, azokat használjuk támpontként a helyzet meghatározásában. Egy válsághelyzetben mindenki arra törekszik, hogy kevésbé látsszék rémültnek a valóságosnál, éppen ezért senki nem tesz semmit, amíg valaki nem cselekszik. Ezért fordulhat elő, hogy a nagyvárosok zsúfolt utcai forgatagában legtöbbször nem is vesszük észre, ha valaki segítségre szorul (Darley–Latané, 1968).