A humor megértésében és intuitív használatában az inkongruitás vagy összeférhetetlenség feloldásához szükséges kognitív, gondolkodásbeli mozgatórugók játsszák a főszerepet. A humor interpretációs, értelmezési kérdéseiben olyan mentális folyamatok kerülnek a középpontba, mint a memória, a kreativitás és a másik személy mentális állapotainak (vágyainak, vélekedéseinek, szándékának) mérlegelése, valamint a saját, illetve társalgó partnerünk fejében lévő tartalmak, mentális állapotok együttes, mentális kép formájában történő megjelenítése (reprezentációja) és végül dekódolása. A kognitív pszichológia módszertana nagyban empirikus, kísérleti szerveződésű, melyben a kutatók jellemzően kvantitatív vizsgálatokkal és kísérleti módszerekkel tárják fel a vizsgált kérdéskört. Ez napjainkban különösen erős megközelítéssé vált, hiszen olyan agyi képalkotó eljárások állnak rendelkezésünkre, amelyek korábban soha. Ezek teszik lehetővé, hogy szabad szemmel láthatóvá váljanak bizonyos agyi folyamatok, funkciók, melyek a mentális folyamatokért, esetünkben a humorértésért felelősek. A kognitív szemléletben, ahogy azt a 15.5. ábra is mutatja, az információfeldolgozás felől közelítjük meg a mentális folyamatok, így a humorértés problémáját is, és azt vizsgáljuk, hogyan jut el az információ érzékszerveinken keresztül hozzánk, milyen inputként kerülnek a nyelvi és egyéb személyközi szituációs információk feldolgozásra, és hogyan zajlik e feldolgozás: hogy kerül kódolásra és dekódolásra, tárolásra és előhívásra a memóriából, és mi történik vele a nyelvi megértés és produkció (beszéd) során (Pléh, 2013). A kognitív pszichológián belül elsősorban a pszicholingvisztika tanulmányozta a humor kérdését, mely, ahogy a neve is mutatja, a nyelvi megértés és produkció közben zajló kognitív folyamatokat veszi górcső alá. Mivel, ahogy említettük, a humor jellemzően verbális, nyelvi formát ölt személyközi kontextusban, az emberi társalgás során, így a pszicholingvisztika az egyik legalkalmasabb szemléletmód a humor kognitív pszichológiai értelmezéséhez. Az e területen tevékenykedő kutatók jellemzően szintén érdeklődnek az idiomaticitás egyéb formái iránt, mint például a metaforák (Happé, 1993; Schnell, 2005; Schnell, 2007) vagy a humor alkategóriáját képező, agresszív humorként is címkézett iróniahasználat (Giora, 2001; Giora, 2002; Győri és mtsai, 2002; Schnell, 2012; Schnell, 2019; Schnell–Varga, 2012) kérdései.