A társadalomtudósok a versengéssel gyakran szembeállították az együttműködést (Fülöp, 2008). A szociobiológiai alapú vizsgálatok azonban mindig is azt hangsúlyozták, hogy a versengés és az együttműködés ötvözésére van szükség. Valójában ennek korai formája volt Kropotkin (1908) és Mecsnyikov (1913) evolúciós felfogása, melyek az orosz pusztai közegben tapasztalt szűk erőforrások hatására emelték ki az együttműködés jelentőségét. A mai evolúciós pszichológiában pedig Tomasello (2011) mutatja be az együttműködés és versengés dinamikáját a hominid evolúcióban. Corning (1983) szerint a reciprocitás, vagyis az úgynevezett „egoisztikus együttműködés” („azért segítek, mert aztán majd nekem is segíteni fognak”) kulcsjelentőségű az emberi adaptációban. Csányi (1994) az együttműködést versengési stratégiaként értelmezi, és azt írja, hogy a versenyben azt jutalmazzák, aki a kooperációt a legjobban képes a saját utódai felnevelésére kihasználni. Az, hogy valaki ebben a kooperációban részt tudjon venni, nagy jelentőségű fejlődési feladat, amelynek során meg kell tanulni az erőforrásokért sikeresen versengeni másokkal úgy, hogy közben azokat ne idegenítsék el. Ez pedig úgy érhető el, hogy az egyén segít másokat abban, hogy azok az ő szükségleteiket kielégítsék, de ugyanakkor fontosnak tartja és figyelembe veszi saját szükségleteit is. Baumard, André és Sperber (2013) partnerválasztási modellje szerint az emberek azt a személyt választják ki együttműködésre, aki a múltban reciprokálta az együttműködést, azokat pedig kihagyják a kölcsönösen előnyös „vállalkozásokból”, akik nem viszonoznak. Ez egyfajta társas szelekció, és azoknak, akik abban versengenek, hogy őket lássák jobb együttműködőnek, nagyobb esélyük van arra, hogy őket választják. A diszkriminatív altruizmus (Topál, 2010) az önzetlenség esetében is feltételez versengési nyereséget, ellenkező esetben ez az altruizmus mint magatartásforma nem maradt volna fenn. Idetartozik a rokonszelekció (azokat támogatjuk, akikkel közös a genetikai állományunk) vagy a reciprok altruizmus (a kölcsönösséget tekintetbe vevő segítés vagy áldozatkészség). Hardy és Van Vugt (2006), Van Vugt, Roberts és Hardy (2007), Van Vugt és Hardy (2010) egyenesen versengő altruizmusról beszélnek, és azt bizonyítják, hogy az áldozatkész vagy nagylelkű magatartás olyan szociális előnyöket és státuszt tud biztosítani bizonyos emberi csoportokban, ami miatt adott szituációban ez az egyik leghatékonyabb versengési stratégia (a rokonszelekciót lásd még 3.2.2. és 13.1.2.2. fejezet; a reciprok altruizmust lásd még 13.1.2.3. és 16.1.2. fejezet).