Már 2,8 éves korban képesek a gyermekek a sikeresen elvégzett munka és a győzelemmel zárult versengés közt különbséget tenni (Stipek és mtsai, 1992). Győzelem esetén mosolyognak, testtartásukra pedig a széttárt kar és nyitottság jellemző. 3,5 éves koruktól kezdve már értik azt is, hogy vesztettek, ilyenkor nem folytatják a feladatot, vagy lelassítanak, és specifikus reakciókat mutatnak: ráncolják a homlokukat, nem néznek szembe, testtartásukra a zártság és elkerülés a jellemző (Stipek és mtsai, 1992). Belsky és munkatársai (1997) ugyancsak már 3 éves korban világosan azonosítani tudták a gyerekek viselkedésében a teljesítménnyel és a megoldandó feladat nehézségével is összefüggésben lévő büszkeséget és szégyent. Nehéz feladat teljesítése esetén a gyerekek nagyobb büszkeséget árultak el, és könnyebb feladat nem teljesítése esetén nagyobb szégyent. Az én-tudatos és én-értékelő érzelmek (büszkeség, szégyen, bűntudat) Lewis (1995) szerint is leghamarabb 3 éves korban jelennek meg. Ezeknek az érzelmeknek a kialakulása ugyanis a kognitív struktúrák megfelelő fejlettségét is igényli, például azt, hogy a gyerek képes legyen a teljesítményét egy meghatározott célhoz/standardhoz képest kiértékelni. Mascolo és Fischer (1995) szerint a gyerekek körülbelül 3,5 éves korukra képesek arra, hogy egyszerre kezeljék az önmagukról és a másikról kialakított reprezentációt, hogy össze tudják hasonlítani saját teljesítményüket a másikéval, és le tudják vonni a következtetést, hogy ki a jobb, és ki a rosszabb. Ekkor már átélik az „összehasonlítási” büszkeséget is (jobban teljesített egy értékes területen, mint a másik) egy-egy konkrét teljesítménnyel kapcsolatban, és a szégyent is, ha rosszabbul teljesítenek. Versenyfeladatokban világosan értik, mi a győzelem és a vesztés, és meg is tudják fogalmazni: „Én messzebbre tudtam dobni a labdát, győztem” (Heckhausen, 1984). A győzelemhez kötődő büszkeség nonverbális kifejezését már a 4 éves gyerekek is pontosan azonosítani tudják (Tracy és mtsai, 2005). Amikor Sándor és munkatársai (2007) a vizsgálatukban részt vevő óvodásokat arról kérdezték, hogy miért választottak olyan elosztást önmaguk és a másik gyerek között, amelyben nekik jutott a több, világosan képesek voltak megnevezni saját versengő motívumukat.