Claude Robert Cloninger (1986; 1987) alkotta meg a pszichológia tudományos és alkalmazott területein egyaránt legelfogadottabb és leggyakrabban alkalmazott temperamentumkoncepciót, melyet a személyiség biopszichológiai keretrendszerébe ágyazott. Ez mindenképpen újszerű hozzáállást jelentett: ha végigtekintünk csupán az eddig ismertetésre került megközelítéseken, láthatjuk, hogy bár az elméletalkotók nem vetették el a pszichológiai faktoroknak a temperamentumváltozókra kifejtett lehetséges modifikátorszerepét, közös keretrendszerben egyikük sem kívánta ezeket értelmezni – egészen Cloninger megjelenéséig. Úgy vélte, hogy a személyiségnek egyaránt vannak elsősorban biológiailag, illetve jellemzően pszichológiai folyamatok által meghatározott összetevői, melyek együtt képesek hatékony leíró keretet alkotni a személy mélystruktúrái teljességének jellemzéséhez. Cloninger a biológiai meghatározottságú komponenseket nevezte temperamentumfaktoroknak, melyek mögött biológiai-élettani, valamint genetikai kapcsolatokat feltételezett és írt le. Ezekkel szemben az úgynevezett karakterfaktorok jellemzően a szocializáció során létrejövő jellegzetességek, melyek a pszichológiai hatásmechanizmusok révén alakulnak ki. Elméletében 4 temperamentumfaktort és 3 karakterjegyet különböztet meg (lásd pl. Rózsa és mtsai, 2005): 1. az újdonságkeresés (novelty seeking, NS) az incentív aktivációt jeleníti meg, ami arra sarkallja a személyt, hogy a környezetét explorálja, új ingerekhez jusson és kapcsolatokat alakítson ki a társas és fizikai környezettel való interakció során; 2. az ártalomkerülés (harm avoidance, HA) a passzív elkerüléses viselkedést vételezi elő, amikor a személy az esetleges kívülről érkező, negatív valenciájú fenyegető ingerekkel való szembesülést igyekszik megelőzni. Emiatt gyakran hozzák kapcsolatba a neuroticitással, illetve a szorongásra való érzékenységgel is; 3. a jutalomfüggőség (reward dependence, RD) a társas kötődéshez kapcsolódik, amikor is a személy a számára jutalommal bíró ingerekhez kíván újra és újra hozzáférni, ezáltal hozzájárul például a pozitív affektív tónussal bíró társas helyezetek fenntartásához. 4. a kitartás (persistence, PS), mely elméletileg kevéssé megalapozott módon szerepel a rendszertanban, mégis fontos szerepet játszik a részleges megerősítések által a társas és fizikai környezet egyensúlyának fenntartásában a személy célirányos viselkedésének elősegítésével. Cloninger azt feltételezte, hogy az újdonságkeresésben az alacsony fokú dopaminerg aktivitás, az ártalomkerülés esetében a magas szintű szerotoninerg működések, míg a jutalomfüggőség esetében az alacsony hatásfokú noradranerg reakciók játszhatnak szerepet, melyeket részben alátámasztani látszanak a vonatkozó genetikai vizsgálatok eredményei is. A pszichológiai hatások nyomán kialakuló karaktervonások közé tartozik az önirányítottság (self-directedness, SD), amely a belső (intrinzik) motivációk által meghatározott céltudatos működésmódokban nyilvánul meg, az együttműködés (cooperativeness, C), amely, a másokkal kialakított társas folyamatok iránti pozitív attitűdként értelmezhető, illetve a transzcendencia (self-transcendence, ST), amely a metafizikai és vallásos eszmékkel való kapcsolódás iránti elkötelezettséget jeleníti meg. A temperamentum- és karakterfaktorok integratív értelmezése lehetőséget nyújt a személyiség pozitív, illetve (a modell felhasználását tekintve meghatározóbb módon) negatív, patológiára hajlamosító tényezőinek interaktív-dinamikus feltárására, amely Cloninger modelljét a személyiség-lélektanon túl a klinikai pszichológia számára is igen hasznos eszközzé teszi.