Az egyik legismertebb, rendszerszemléletű értelmezési kerete a személyiséghez köthető szubklinikai pszeudopatológiáknak a Delroy L. Paulhus és Kevin M. Williams nevéhez köthető Sötét Triád (Dark Triad, DT) koncepció (Paulhus–Williams, 2002). A modelljükben leírt maladaptív szubklinikai személyiségvonások olyan jellemzőket foglalnak magukban, amelyek önmagukban nem patológiás jellegűek, ugyanakkor bizonyos (jellemzően személyközi) helyzetekben az alkalmazkodást nehezítő, negatív konnotációval bírnak. Az ilyen típusú vonások feltárása és értelmezése ezért nem pszichiátriai kérdés, azonban a klinikai figyelem a patologizálódást megelőzendő kifejezetten indokolt lehet. Paulhus és Williams a Sötét Triád létrehozásakor a korábbi empirikus kutatási trendeket tekintették át, és arra a megállapításra jutottak, hogy a negatív (azaz „sötét") személyiségvonások széles tárháza közül 3 kapott kiemelt figyelmet: a pszichopátia, a nárcizmus és a machiavellizmus. A pszichopátia szubklinikai értelemben az érzelmi hidegségben és az empátia hiányában megnyilvánuló manipulációs tendenciákat foglalja magában. A pszichopátia magas szintjével jellemezhető személy nem törődik mások érzéseivel és érdekeivel, hideg és számító módon mások befolyásolása által törekszik a saját céljai megvalósítására, érdekei érvényesítésére. Nem szükségszerűen mutatja manifeszt agresszió jeleit a viselkedésében, ám nem áll távol tőle a pszichoterror alkalmazása, amennyiben az érdekei azt megkívánják. Az empirikus kutatások eredményei alapján egybehangzóan a legmaladaptívabb, legproblémásabb komponense a triádnak. A nárcizmus mint a koncepció legősibb gyökerekkel rendelkező összetevője a nagyzásos, önfelmagasztaló viselkedésekben érhető tetten, ahol is a nárcizmus magas fokával jellemezhető személy önértékelése túlinflálódása nyomán meggyőződéssel vallja, hogy ő és (vélt vagy valós) teljesítményei értékesebbek, mint a környezetében lévőké. Büszke és arrogáns attitűd jellemzi, mások jogait és igényeit figyelmen kívül hagyja, személyközi interakciói csupán az önmegerősítés elnyerésére korlátozódnak. Megjelenésében megnyerő, akár elbűvölő is lehet, ám ez a felszínes „álarc” hamar lehullik, amikor intim kapcsolatok kialakításáról és fenntartásáról van szó. A machiavellizmus a személyközi manipuláció és mások a célok elérése érdekében történő kihasználásának vonása. Számos szempontból rokonságot mutat a pszichopátiával, ám annál jóval kevésbé súlyos a manifesztációja. A machiavellizmus magas szintjével jellemezhető személy mindent megtesz, hogy az adott (jellemzően szakmai és pénzügyi jellegű) célját megtévesztés és manipuláció útján elérje, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a másik személy számára milyen negatív következményekkel járhat. A viselkedése a másik két komponenshez hasonlóan a felszínen lehet megnyerő, rámenősség és magabiztosság jellemzi. Ugyanakkor számos megközelítés érvel amellett, hogy (szemben a pszichopátiával és a nárcizmussal) a machiavellizmus inkább értelmezendő egyfajta tudatos stratégiaként, amely nem átható mélystruktúraként szolgál bemenetként az élet minden területén történő funkcionáláshoz, hanem célirányosan csupán egy-egy helyzetben fejeződik ki hangsúlyos módon. Ezt erősíti meg az is, hogy a magas machiavellizmusértékkel jellemezhető személynek messze a legjobb minőségűek az intim személyközi kapcsolatai, azaz a triád tagjai közül a legkevésbé toxikus jellegű az interperszonális funkcionálása.