Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Személyiségjegyek főemlősöknél

Egy sokszor elhangzó gondolat szerint a személyiség az, amely megkülönböztet minket másoktól, és valójában minden embernek egyedi „arcot” kölcsönöz. Azt a megállapítást ugyanakkor, hogy egyéni személyiséget csak az ember birtokolhat, valószínűleg minden olyan személy kétkedve fogadná, aki bármilyen állatnak a viselkedését huzamosabb ideig figyelte már. A majmok esetében pedig különösen egyértelműnek tűnik a személyiségjegyek jelentős egyéni változatossága. A rájuk jellemző magas fokú szociális összetettség, a minden pillanatban változó szociális interakciók dinamizmusa alapján úgy tűnhet, hogy a majmok viselkedését is az emberéhez hasonló személyiségjellemzők alapozzák meg. Ennek a személyes benyomásnak a tudományos igazolása azonban jelentős módszertani akadályokba ütközik. Az emberi személyiség tanulmányozására használt önjellemző kérdőívek értelemszerűen nem használhatók állatok személyiségjegyeinek vizsgálatára. Az állatok személyiségének megismerésére szakosodott tudományos módszertan ezért általában két lehetőséghez nyúl: viselkedéskódolás és/vagy személyiségjelleg-osztályozás (Freeman–Gosling, 2010). A viselkedéskódolás során rögzítik minden olyan viselkedéselem időtartamát, illetve gyakoriságát, amely valamilyen formában jellemezheti az egyedek viselkedési stílusát. A személyiségjelleg-osztályozás esetében kérdőíveket alkalmaznak. Ezeken általában olyan kérdések szerepelnek, mint például hogy egy adott egyed mennyire tűnik játékosnak, mennyire fél vagy éppen mennyire vállalja fel a kockázatot egy veszélyhelyzetben. Ez a vizsgálati módszer tehát valójában benyomásokon, impressziókon alapul (impresszionista leírás), egy adott személy aktuális leírásán az állat viselkedésstílusáról (Adams, 2011). A minél megbízhatóbb személyiségprofil érdekében a két alapmódszertant gyakran próbálják precízebbé tenné. Ez megtörténhet például úgy, hogy olyan személy jegyzeteli le benyomásait, aki régóta ismeri az adott egyedet, így komoly viszonyítási tapasztalatokkal rendelkezik az aktuálisan megfigyelt és az állatra korábban jellemző viselkedésről. További pontosítást tehet lehetővé az is, ha a vizsgált egyedek számára elkerülhetetlenné teszünk bizonyos szituációkat. Más szavakkal, ha olyan kísérletes helyzetet teremtünk, amikor az állat kénytelen felvállalni egy adott helyzetet – például kénytelen társaival a táplálékért küzdeni. Ugyanakkor fontos kritériuma az ilyen vizsgálatok érvényességének az is, hogy a megállapított személyiségjegyeknek a természetes körülmények között is valószínűsíteniük kell a viselkedést; hiszen csak ebben az esetben tártuk fel pontosan azt a kérdést, hogy a személyiségjegyek hogyan határozzák meg a mindennapi, természetes viselkedést.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave