Pléh Csaba (szerk.)

Pszichológia


Helyi tradíciók főemlőscsoportokban

Eddig több helyen írtunk olyan viselkedési szokásokról, amelyek egy fajon belül az egyes csoportok között mutatnak különbséget. Ilyen volt például a kapucinus majmok eszközhasználata a diófeltörés terén. Ehhez hasonló szokásokat számos esetben dokumentáltak, amelyek leggyakrabban a következő viselkedéskategória valamelyikébe sorolhatók: térhasználat, táplálékszelekció, eszközhasználat és geszturális kommunikáció (Nishida, 1987). Ebből a négyből az első talán meglepő. A térhasználat arra vonatkozik, hogy az egyes csoportok gyakran ragaszkodnak a csoport által aktívan lakott és használt területhez. A legtöbb majomfaj esetében a csoportok által használt terült nagyon keveset változik az évek alatt. Megfigyeltek olyan japánmakákó-csoportot is, ahol a csoport által használt terület húsz év alatt szinte semmit sem változott. A csoport ragaszkodását egy területhez több minden befolyásolja: a pszichológiai tényezők; hogy mennyire ismerős a terület az egyes egyedek számára; és olyan ökológiai tényezők is, mint a terület táplálékellátottsága.

Pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában.

A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység.

A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki.

A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van.

Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-pszichologia-kezikonyv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave