Gulyás Ferencné a feleségemnek, Gulyás Magdolnának – a Gulyás házaspár egyetlen gyerekének – az édesanyja, tehát az anyósom volt. Az élettörténetét elmondva, úgy érezte, hogy életében szinte semmi kellemes nem történt: „Hétéves koromba félárva maradtam. Szëptembërbe ētemettük apukát, dëcembërbe kiütött a háború. Akkor mi vót jó az én életëmbe? Kilencéves koromba férészesnek köllött mënnyi, hogy lëgyën kënyerünk. Akkor még nem vót téeszcsé. Ötvenëgybe kimaradtam iskolábú, dë má júniusba vagy május végin – má nem tudom, akkor hogy maradtunk ki –, oszt má akkor mëntem a mérnökökhö, ēre a vasúton ë, ott dógoztam. A kisajátítási karókot raktuk lë Mácsátul Vácig, mëg akkor később Gyarmatig, hogy meddig a vasúté a főd. Képzelhetëd, tizennégy évessen ötven kilos bëtonkarókot emelgetnyi, mëg majdnem ëgy métërës gödröt ásnyi mindëgyiknek. Akkó utánna Kartalon summás vótam cukorrépába, március huszonöttül októbër huszonötig. Itthon is mindënt dógozni köllött, oszt mindën nyáron férészesnek mënnyi. Hát azé köllött mënnyi, hogy a mienk is lë lëgyën aratva, mëg bë lëgyën takarítva. Azé köllött másnak ēmënnyi segítenyi. A Hidegékné arattunk mindën nyáron anyuval. Kilencéves vótam, amikor az első markot szëdtem. Mëg marharépát, krumplit kapátunk náluk. Akkor háton köllött a szrutyát hordanyi anyámmal gyalog Vërsëgyházra mëg Erdőkertësre. Vácra is hordtunk, oda vonattal. Mer anyu a hátyikosárbú nevelt föl bennünköt, az piacozott. Ötvennyócba mëntem férhö, ötvenkilencbe mëgszületëtt a Magdi. Én csak akkor mëntem a téeszbe, mikor a Magdit bëvëtték az ovodába. A téeszbe vótam hatvanëgytű hatvankilencig. Hatvankilenctű mëg az erdészetné vótam hetvenhatig. Hetvenhétbe lëszázallékótak.”