Asztalos Andrea

Az ének-zene tantárgyat tanító pedagógusok nézetei


A zenei tehetség fogalma

A muzikalitás a legkorábban megjelenő tehetségfajta. Révész (1952) szerint ez részben azért van így, mert a zene a többi művészetekhez képest kevésbé függ az általános szellemi fejlődéstől. A legtöbb kiemelkedő muzsikusnál már hatéves kor előtt megmutatkozott a zenei képesség (Shuter-Dyson, 1985; Winner–Martino, 1993), mindazonáltal a korai tehetség nem feltétele a későbbi kiemelkedő teljesítménynek. A zenei tehetség legelső jele a gyerekeknél a zene iránti nagy érdeklődés és az érzékenység a hangokra. Nem feltétlenül csak a zenei hangok fontosak számukra, bármiféle zaj, zörej is mélyebben hat rájuk. A zenei tehetségek gyakran előbb tanulnak meg énekelni, mint beszélni (Révész, 1925). A hiedelmekkel ellentétben azonban számos kiemelkedő zenész nem mutatott semmilyen tehetséget gyerekkorában, hanem hosszas tanulás és gyakorlás után vált kiemelkedővé. Természetesen az sem igaz, hogy kizárólag szorgalommal naggyá válhat valaki. A szorgalom szükséges, de nem elégséges feltétele a sikernek (Sloboda, 1990). A zenei érzék szenzitív periódusa kilencéves kor körül zárul, tehát eddig az életkorig kell a gyerek zenei képességét megalapozni. Így a korai zenei nevelés számít inkább a tehetség előfeltételének, s nem a gyerek tehetségének korai megnyilatkozása. A továbbfejlődésben egyértelműen meghatározó szerepük van a zenei tehetséget körülvevő személyeknek (Gyarmathy, 2002).

Az ének-zene tantárgyat tanító pedagógusok nézetei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 746 4

Asztalos Andrea könyvének központi témája feltárni és sokrétűen vizsgálni az ének-zene tantárgyat tanító pedagógusok nézeteit és gyakorlati tapasztalatait az általános iskolai tanulók zenei képességeinek fejlesztési lehetőségeivel, a beénekléssel, a tanítással, a tanórai értékeléssel, a tanári kompetenciákkal és a szakmai fejlődéssel kapcsolatban. Eközben feltérképezi és részletesen bemutatja az ének-zene tantárgyat tanító pedagógusok nézetei és a pedagógusok képzettsége, tanítási gyakorlata közötti összefüggéseket. Néhány helyen összeveti az ének-zene tanárok nézeteit a TÁMOP „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz” kiemelt projekt (TÁMOP-3.1.1-11/1–2012-0001) keretében 2013-ban megvalósult országos nagymintás pedagóguskutatás általános iskolai oktatóinak nézeteivel, gyakorlatával, ami a tanítással, értékeléssel, tanári kompetenciákkal és a folyamatos szakmai fejlődéssel kapcsolatos. A könyv a kutatási eredmények összefoglalásával, a következtetések levonásával és a további kutatási lehetőségek felvázolásával zárul.

Hivatkozás: https://mersz.hu/asztalos-az-enek-zene-tantargyat-tanito-pedagogusok-nezetei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave