Kertész András

Nyelvészet és tudományelmélet


Összegzés

E fejezet feladata az volt, hogy az ellentmondás-mentesség elvének példáján, egy-egy esettanulmány segítségével vizsgálja meg, hogy a nyelvészeti elméletalkotás, valamint a nyelvészeti elméletek racionális rekonstrukciójának határai meddig tágíthatók. A választás azért esett az ellentmondás-mentesség elvére, mert a racionális rekonstrukció módszertana szerint ez az az elv, amelyet a tudományos elméletalkotás során semmilyen körülmények között nem szabad feladni. Ergo: ha bizonyítható, hogy van olyan nyelvészeti elmélet, amely ellentmondásos, ugyanakkor mégsem torkollik logikai káoszba, azaz (a) nem engedi meg bármely tetszőleges tétel levezetését, (b) nem szükségképpen hamis és (c) racionálisan fenntartható (vö. 1.1.2.), akkor arra kell következtetnünk, hogy a nyelvészeti elméletalkotás lehetőségei ebben a tekintetben tágíthatók. És amennyiben bizonyítható, hogy egy ellentmondásos nyelvészeti elmélet ellentmondásmentesen rekonstruálható, akkor ebből az következik, hogy a racionális rekonstrukció tudományelméleti módszerében rejlő lehetőségek is jóval gazdagabbak annál, mint ahogyan azt az analitikus tudományelmélet feltételezi.

Nyelvészet és tudományelmélet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 751 8

A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen irányba és meddig tágíthatók a nyelvészeti elméletalkotás határai a tudományelméleti reflexió fényében, és milyen irányba és meddig tágíthatók a tudományelmélet határai a nyelvészeti elméletalkotás fényében. A kötet e kérdésre három különböző tudományelméleti irányzat nyelvtudományi alkalmazásának összevetésével – esettanulmányok példáján – kíván válaszolni. Arra a következtetésre jut, hogy interakciójuk eredményeképpen az elméleti nyelvészet és a tudományelmélet határai egyaránt tágíthatók, mert a nyelvtudomány kézzelfogható módon hozzájárulhat tudományelméleti problémák megoldásához; és fordítva, a tudományelméleti reflexió elősegítheti a gyakorló nyelvészek számára fontos problémák megoldását. Azonban a két diszciplína határainak tágítása nem lehet parttalan, mert bizonyos, jól definiálható pontokon túl a mindenkori nyelvészeti elméletek és a mindenkori tudományelméleti rendszerek sajátosságainak függvényében inkonzisztenciába, klasszikus antinómiákba vagy dilemmákba ütközhet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-nyelveszet-es-tudomanyelmelet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave