(3)-ra többek között azért nem könnyű válaszolni, mert a generatív nyelvészeti munkákból nem derül ki egyértelműen, hogy mi tekinthető ’magyarázandó nyelvi ténynek’: mondatok; mondatok helyességét állító kijelentések; az anyanyelvi beszélőnek az a képessége, hogy jól formált mondatokat hozzon létre; szabályok; szabályok rendszere; materiálisan érzékelhető (mérhető) hangsorok stb. A vita folyamán végrehajtott elemzések nem térnek ki az összes lehetséges esetre, mert a hermeneutika képviselői elegendőnek tartják két gondolatmenet alapján amellett érvelni, hogy a generatív grammatikában nem elégíthetők ki a magyarázandó empirikus tényekkel szemben támasztott, fent említett általános tudományelméleti követelmények, ezért (T2)-t kell elfogadni. Az egyik gondolatmenetet Bense (1978) fogalmazta meg, aki két lehetőséget vizsgál: a mondatokat és az anyanyelvi beszélő mondatalkotó képességét. Mind a ’mondat’, mind a ’képesség’ olyan absztrakció azonban, amely popperi értelemben véve semmiképpen sem tekinthető térben és időben lejátszódó eseménynek. Ezért a következő dilemma vetődik fel: vagy valamilyen absztrakt fogalmat adunk meg magyarázandóként, és akkor helyes következtetési sémához jutunk ugyan, de a magyarázat nem lesz empirikus; vagy pedig a magyarázandót a beszélő térben és időben elhangzó megnyilatkozásaival azonosítjuk, ami kétségkívül biztosítja a magyarázandó tények empirikus jellegét, azonban helytelenné teszi a következtetést, mivel nem világos, hogy azok a nyelvtani szabályok, amelyek ezeket a tényeket magyarázzák, milyen kapcsolatban állnak az említett beszélői megnyilatkozásokkal.