Magyarországon egyre nagyobb számban kerülnek gyermekek többnyelvűként iskolába. Ennek számos oka lehet: vannak nemzeti/etnikai kisebbséghez tartozók; az EU-csatlakozás óta megnőtt a mobilitás Európán belül, egyre több a vegyesházasság; a rendszerváltozás óta egyre többen települnek vissza Magyarországra; sokan ideiglenesen élnek külföldön és a gyermekeik iskolás éveire visszatelepülnek; megjelentek a multinacionális vállalatok, ahol különböző nyelvű munkatársak dolgoznak és ideiglenesen Magyarországra költöznek. A magyar oktatási rendszer viszont az egynyelvű gyermekekre van berendezkedve. Annak ellenére, hogy már a 363/2012. (XII. 17.) Kormányrendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról című dokumentumban is megfogalmazódik, hogy „A nemzetiséghez tartozó és hazájukat elhagyni kényszerülő (bevándorló) gyermekek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, átörökítését, nyelvi nevelését és a multikulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét”, az iskolában problémát jelentenek a többnyelvű gyermekek. Sem az óvodapedagógusoknak, sem a tanítóknak nincs szakmai tudásuk a gyermekkori két- és többnyelvűségről, bár az általunk megkérdezett óvodapedagógusok 67%-a, a tanítók 60%-a szívesen venne részt ezzel kapcsolatos kurzuson vagy képzésen. A téma aktualitását az is adja, hogy az óvodapedagógusok 42%-a, a tanítók 95%-a képzése során nem foglalkozott a két- és többnyelvű gyermekek beszédfejlődésével, családmodelljükkel, a beilleszkedési speciális problémákkal és a fejlesztési lehetőségekkel. Mindössze 5%-uk tanult a két- és többnyelvű beszédfejlődésről. Ezeket az adatokat Fürész-Mayernik pilotkutatásából (2021), 30 fő óvodapedagógus és 25 fő tanító kérdőíves válaszai alapján nyertük. A megkérdezett pedagógusok 62-71%-a saját tapasztalataira hagyatkozik, 22-29% külföldi tapasztalatokra, és mindössze 10-16%-a egyetemi tanulmányokra.