Somogyvári Lajos, Tóth József (szerk.)

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.


Hazai szabályozás és intézményi gyakorlat

A nemzetközi szakirodalom elemzése rámutat arra, hogy a házi feladat kérdésköre nemcsak tanulásszervezési, tantervi és didaktikai kérdéseket vethet fel, hanem olyan – az oktatási rendszert érintő – témaköröket is, mint az eredményesség, méltányosság vagy a korai iskolaelhagyás jelensége. Mint említettük, a hazai szakirodalom nem tárgyalja részletesen a házi feladat témakörét, s ezen belül annak rendszerszintű kontextusát. A szakpolitikai kezdeményezések és jogi rendelkezések nyomán azonban a hazai pedagógiai gyakorlat a nemzetközi trendeknek megfelelően mozog. A jogi szabályozás szerint a hazai köznevelési rendszer (a délután 4-ig tartó iskola bevezetésével)1 a 2013/14-es tanévtől rendszerszinten biztosítja a tanulók délutáni felügyeletét, s túlnyomórészt tanulását is. Ennek keretében a tanuló részt vehet olyan délutáni – tanulási célból szerveződő – foglalkozásokon, mint a napközi és a tanulószoba. Ezek a nappali rendszerű iskolai oktatás szerves részei, de míg az előbbi jellemzően az alsó tagozaton, az utóbbi a felső évfolyamokon (5–8. évfolyam) működik. Emellett az alapfokú oktatási intézmények egy része iskolaotthonos, egész napos iskola2 formájában valósítja meg az oktatást-nevelést. Az 1–4. évfolyamra járó tanulók meghatározó része mindkét esetben bent marad délután az iskolában, mialatt – a hagyományos gyakorlat szerint – a délelőtti tanórákon kiadott házi feladatokat elkészítik.

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 788 4

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának az EFOP 3.4.3 projekt keretében összeállított „Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 2.” című tanulmánykötete az első kötet folytatásaként bemutatja a Kar intézeteiben folyó sokszínű kutatómunkát, amelyet a különböző tudományágak, mint a nyelvtudomány, az irodalom- és kultúratudomány, valamint a társadalom- és neveléstudomány egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A kutatómunka eredményeként jelen kötetben a különböző képzéseket fejlesztő és támogató neveléstudományi, tanulásmódszertani és tananyagfejlesztési eredményeket tárgyalják a szerzők. Az irodalom- és nyelvtudomány, valamint a társadalomtudomány kérdésfeltevései mellett hangsúlyosan vannak jelen a pedagógia és a pszichológia kurrens kérdései, a távoktatás és a digitális pedagógia kihívásaitól egészen az újfajta segítő-támogató attitűdök elterjedéséig. A disszeminációs tevékenységben ezt a tanulmánykötetet terveik szerint még egy további tanulmánygyűjtemény fogja követni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/human-tudomanyok-pedagoguskepzes-es-tananyagfejlesztes 2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave