Hétköznap délután végigsétálva egy forgalmas belvárosi utcán vagy bevásárlóközponton bárki meggyőződhet az ott szembejövő információ megfoghatatlan mennyiségéről. Minden, amit látunk (vizuális) és hallunk (auditoros), számunkra releváns információt hordozhat. Könnyen beláthatjuk, hogy nem lehet mindenre (kirakatokra, emberekre, táblákra, épületekre, járművekre stb.) odafigyelni egyszerre. Valahogy mégis el tudunk igazodni az információs kavalkádban, és megtaláljuk a kocsmát, ahová megbeszéltük a találkozót – még akkor is, ha az messze van kiindulási pontunktól, és hosszasan kell keresni; a kocsmában pedig megtaláljuk ismerőseinket, még ha nagy is a tömeg. Mindez kétféleképpen lehetséges, bár az elsőt már eleve kizártuk: minden lehetséges információt begyűjtünk és felhasználunk, amellyel időközben találkozunk, vagy valamilyen módon szűrjük a beérkező információt, és csak a célunk elérése szempontjából releváns elemeket dolgozzuk fel és tartjuk észben. Itt felmerül több kérdés is. Mennyi információt tudunk egyszerre feldolgozni? Mennyi ideig tudjuk fenntartani a figyelmünket anélkül, hogy elfáradnánk? Illetve honnan tudjuk, mi a releváns (kiszűrendő), ha még nem dolgoztuk fel az információt? Ezekre a kérdésekre éppen a figyelem három fő jelensége, az éberség, a fenntartott figyelem (vigilancia) és a szelektív figyelem megismerésével kaphatunk választ.