A pszichológia talán első kutatási területe az észlelés: mit, mikor és hogyan stb. veszünk észre. Milyen tartományban vagyunk képesek észlelni a különböző ingereket? Mikor vesszük észre valaminek a megjelenését, eltűnését vagy a változását? A percepció jelenségköréhez tartozik az érzékelési vagy észlelési küszöb (perceptual threshold) fogalma is. Korábban már érintettük a tudatosság kérdését – ennek kapcsán is, a fogalom tisztázása érdekében érdemes kitérni az észlelési küszöb témakörére. Az észlelési küszöb arra a határra utal, amely prezentációs tulajdonság esetén a résztvevők a puszta találgatásnál valószínűbben ismerik fel az inger megjelenését. Prezentációs tulajdonság sok minden lehet, és ingermodalitásonként (pl. látás, hallás) változik. Az észlelési küszöb alatt megjelenő (küszöb alatti, subliminális) ingerekre az jellemző, hogy megjelenésüket tudatosan nem vesszük észre, mert például nagyon rövid ideig mutatják be (20–30 ms), nagyon halványan látszanak, nagyon halkan hallatszódnak, nagyon kis nyomást fejtenek ki (érintés). De gondolhatunk akár arra is, hogy tiszta időben egy 2×2 méteres piros négyzetet vajon milyen messziről veszünk észre. A küszöbérték feletti (supraliminális) ingereket többnyire jól észrevesszük. Vizsgálati helyzetben, ha mondjuk azt szeretnénk kimérni, hogy egy vizuális ingert milyen gyorsan kell prezentálni, hogy a résztvevők már éppen lássák azt, a következőt tehetjük. A vizsgálati személyeket arra kérjük, hogy az ingermegjelenés után nyomjanak meg egy billentyűt, amilyen gyorsan csak tudják. Az adott ingert (mondjuk egy képet) különböző bemutatási időkkel prezentáljuk, random időközönként. Először felvillantjuk a képernyőn 10 ms-ig, majd 1 másodperccel később 100 ms-ig, majd 0,5 másodperccel később 40 ms-ig, majd 1,5 másodperccel később 150 ms-ig – és így tovább. A végén összesítjük az eredményeket, és amelyik prezentációs időnél a találati arány meghaladja a találgatást (50 százalék), arra azt mondhatjuk, hogy már supraliminális ingerbemutatás.