A háromkomponensű modell figyelmi hálózatainak mérésére fejlesztették ki a figyelmi hálózatok tetszjét (attentional networks task, ANT). Az ANT különböző viselkedéses feladatokat tartalmaz, és az ezekre adott válaszokból következtethetünk a három hálózat feldolgozási hatékonyságára (Fan et al., 2002). Az ANT-t úgy tervezték, hogy segítségével körülbelül fél óra alatt fel lehessen mérni a figyelmi hálózatokat az egészséges humán felnőttek mellett a legváltozatosabb specifikus mintákon (pl. gyermekek vagy akár főemlősök). Az eljárás szintén hasznos lehet számos különböző betegséggel (pl. agykárosodás, agyvérzés, skizofrénia és különböző figyelemhiányos zavarok) kapcsolatos figyelmi problémák és torzítások leírásában. Az ANT-ben az Eriksen-féle flanker és a Posner-féle jelzőingeres paradigmákat ötvözik. A végrehajtó (vagy egzekutív) kontrollt a válaszok közötti konfliktus megoldása sikerességének függvényében definiálja a feladat. Ezt a gyakorlatban a kongruens–inkongruens feladatokban mutatott teljesítmény összehasonlítása adja. Minél gyorsabban oldja meg a feladatot és válaszol a résztvevő inkongruens flanker helyzetben (amikor a célinger mellett olyan ingerek jelennek meg zavaró ingerként, amelyek szintén lehetnek célingerek a feladatban, de más választ kell adni rájuk; bővebben ld. a 8. fejezetben), annál jobb figyelmi kontrollal rendelkezik. Az orientációs hálózatot a szenzoros bemenet információi szelekciójának hatékonyságával jellemzi. Ezt a téri jelzőingerek hatásának vizsgálatával mérik. A hatékonyságot a térbeli jelzéseket követő, csökkent reakcióidő jelenti, vagyis a résztvevő jobban képes felhasználni a feladat előtt kapott téri információt (jelzőingert), hogy a megfelelő téri pozícióra figyeljen, és reagáljon az ott megjelenő ingerre. Ez lényegében egy választásos reakcióidő-próba. Az aktivációs hálózatot pedig a vigilancia jó szintjének elérésével és fenntartásának képességével méri. A feladat során ezt dupla jelzőingeres helyzetekkel vizsgálják, amely leginkább egy egyszerű reakcióidős próbához hasonlít. E hálózat hatékonyságát a riasztási jelzéseket követő, csökkent reakcióidő jelzi, mert ez magasabb aktivációs szintet jelez a célingerek megjelenése előtt, illetve az aktivációs szint fenntartásának sikerességét, amikor nincs jel. Összességében az ANT ugyan képet ad a három figyelmi hálózat állapotáról, viszont a különböző eredmények összefüggenek, vagyis a feladat nem képes egymástól teljesen függetlenül vizsgálni a rendszereket. Ez persze nem csupán módszertani kérdés, mivel az a magyarázat is plauzibilisnek tűnik, hogy a három hálózat nem független egymástól. (Hasonló következtetésre jutottunk az inger- és tudásvezérelt feldolgozás kapcsán már a 3. fejezetben.)