A szorongás egy averzív érzelmi és motivációs állapot, amelyet bizonyos mértékig mindenki átél különböző szituációkban, és elsősorban akkor jelenik meg, amikor egy helyzetet vagy körülményt valamilyen szempontból fenyegetőnek élünk meg (például kognitív pszichológia szigorlatot írunk, vagy este hazafelé menet az utcán kialszanak a fények). Amikor szorongó állapotban vagyunk, gyakran aggódunk az aktuális célt fenyegető veszély miatt, és megpróbálunk hatékony stratégiákat kidolgozni a szorongás csökkentésére, a cél elérése érdekében. A szorongással azért fontos foglalkozni a kognitív pszichológián belül, mert gyakran negatív hatással van a kognitív feladatokban nyújtott teljesítményre.1 A figyelmi kontroll elmélet szerint, amelyet egészséges, mindennapi populációra írtak le, a szorongás rontja a célvezérelt (top-down) figyelmi rendszer hatékony működését, és növeli az ingervezérelt (bottom-up) figyelmi rendszer befolyását a feldolgozásra (Eysenck et al., 2007). Ebből kifolyólag a szorongás a figyelemszabályozás csökkenése mellett növeli a fenyegetéssel kapcsolatos ingerekre irányuló figyelmet. A 3. fejezetben tárgyalt figyelmi torzítások lényegében ennek következtében alakulhatnak ki. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a szorongást átélő személy kompenzációs stratégiákat tud alkalmazni (pl. fokozott erőfeszítés; a feldolgozási erőforrások fokozott felhasználása), akkor szorongása nem feltétlenül rontja teljesítményének minőségét.