A kognitív és perceptuális terhelés elméletekkel párhuzamosan írták le az elterelhetőség elmerülés elméletét (Buetti–Lleras, 2016), amely megmagyarázza a kapcsolatot a személy feladatban való részvétele és az új perceptuális események iránti érzékenysége között különböző feladathelyzetekben (legyen az valós vagy vizsgálati szituáció). Egy kísérletsorozatban a résztvevők különböző nehézségű feladatokat hajtottak végre, miközben szemkövetéses eljárással mérték, hogy a feladat szempontjából teljesen irreleváns képek milyen mértékben váltanak ki spontán figyelmi elfogást (vagyis a vizsgálati személyek hányszor és milyen gyakran néznek rájuk a feladat végzése közben). A képek végig jelen voltak, míg a résztvevők dolgoztak a feladaton. Az eredmények szerint minél elmélyültebbek vagyunk egy feladathelyzetben, annál jobban csökken a perceptuális érzékenységünk, vagyis megnő az a küszöb, ami felett regisztráljuk az ingereket. Korábbi tanulmányokból és megfigyelésekből tudjuk – és biztosan magunkon is tapasztaltuk –, hogy amikor egy pillanatnyi koncentrációra vagy szellemi erőfeszítésre van szükségünk (például megpróbálunk felidézni egy választ a vizsga során), hajlamosak vagyunk elfordítani a tekintetünket, és a semmibe révedni (vagy akár pislogni). Ezzel megszüntetjük az egyik bejövő csatornát, amelyik így nem terheli a kognitív rendszert, és több kapacitás marad arra a folyamatra, amelyet éppen végezni akarunk (pl. felidézés). Hasonlóképpen előfordul, hogy nem veszünk észre váratlan eseményeket, amikor nagy hangsúlyt fektetünk egy feladat megoldására. A jelenséget jól lehet vizsgálni például úgy, hogy a résztvevőket különböző nehézségű, kognitív kapacitást igénylő feladatokkal lefoglaljuk, miközben újszerű és a feladat szempontjából irreleváns ingereket vetítünk nekik. Az elterelhetőség (disztraktibilitás) mértéke szemkövetéses eljárással mérhető: vagyis, hogy hány spontán fixáció érkezik az újszerű ingerre a feladatmegoldás közben. Az intrinzik (belső, személyes) motiváció függvényében és a feladatnehézség mentén változik a perceptuális érzékenység a feladat szempontjából irreleváns (zavaró) vizuális ingerekre. Nehezebb feladatok esetén, amikor a személy jobban bevonódott a megoldásba, lényegesen kevesebbszer tereli el a figyelmét a hirtelen megjelenő kép, mint amikor könnyebb volt a feladat, és kevésbé vonódott be. Vagyis az elterelhetőség mértéke (hogy mennyire interferál egy zavaró inger a feladatmegoldással) attól is függ, hogy mennyire mélyülünk el a feladatban. Ha motiváltak vagyunk a teljesítésre, akkor kevésbé fognak zavarni minket a külső ingerek. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a feladatnehézség nem pontosan ugyanaz, mint az elmélyülés a feladatban.