A prevalenciahatás (prevalence/low prevalence effect, LPE) arra a jelenségre utal, amely szerint a megfigyelő nagyobb valószínűséggel hibázik, ha egy alacsony gyakoriságú célingert keres, mint amikor egy magasabb gyakoriságút (Hout et al., 2015; Wolfe et al., 2007; Wolfe et al., 2013). Vagyis nehezebben és lassabban veszünk észre olyan tárgyakat, amelyek a keresés vagy feladat során nagyon ritkán fordulnak elő. Alacsony gyakoriság alatt azt érthetjük, hogy egy céltárgy 1-2 százalék eséllyel fordul elő a keresés során (szemben a viselkedéses vizsgálatokra jellemző 20–50 százalék vagy akár 100 százalék előfordulási aránnyal). Ez többek között azért is említésre méltó jelenség, mert a fontos keresési feladatokra – mint például a biztonsági átvilágítás repülőtereken vagy az orvosi szűrővizsgálatok –, ahol a figyelmi kihagyásból fakadó hibák veszélyesek, éppen a megtalálandó tárgyak alacsony gyakorisága jellemző. Gondoljunk bele, hogy egy repülőtéren, ahol egy személynek naponta csomagok ezreit kell átnéznie folyamatosan, kisebb szünetekkel, milyen valószínűséggel talál olyan tárgyat, amely valóban tiltott. Ráadásul ezek a tárgyak sem egyforma gyakorisággal fordulnak elő, hiszen feltételezhetően sokkal több nagy tusfürdőflakont vagy elfelejtett üdítőspalackot találnak, mint pisztolyt vagy kést. Egy klinikai radiológiai helyzetben szintén rendkívül fontos a ritka (és sokszor apró) elváltozások megfelelő időben történő észrevétele. Az alacsony prevalenciahatás efféle gyakorlati megjelenései azonban sokszor komplexebbek, mint a klasszikus fenntartott figyelmi (vigilancia; bővebben lásd 4. fejezet) feladatok, amelyekre a szignáldetekció kapcsán utaltunk. Jelen esetben jellemzően egy statikus képen kell olyan ingereket keresni, amelyeket korábban megtanult a megfigyelő (ld. 9. fejezet; hibrid keresés).