Akárcsak más gazdasági tevékenység, a turisztikai tevékenység is jelentős szennyezőanyag-kibocsátással jár. Számottevő a turisztikai közúti és légi közlekedés károsanyag-kibocsátása (szén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén-oxidok, kén-dioxid), zajszennyezése, a forgalomnövekedésben való szerepe. Nem elhanyagolható a szálláshelyek és vendéglátóegységek gáz-, gőz-, hő- és kellemetlen illatanyagok kibocsátása sem. A levegő minőségére gyakorolt negatív hatás mértékét nagyban befolyásolja a turisták száma és attitűdje, a látogatottság forgalma, azaz a tömegturizmus térhódítása jelentősebb károkat okoz a fogadóterület környezetében (Puczkó–Rátz, 2005). A turizmus fizikai környezetre gyakorolt előnytelen hatásai közül a leginkább szembetűnő a szemetelés problémája, melynek nemcsak a látványa taszító, de a talajjal, a természetes vizekkel érintkezve mérgező anyagokat is juttathat azokba. A talajszennyezés további forrása a már fentebb említett közlekedés, mivel a levegőbe került nehézfémek (például ólom) a talajba is bemosódhatnak, de a vasúti közlekedés szabad kifolyású toalettjei is terhelést rónak a természeti környezetre. A turizmus által kiváltott erózió, a fedőréteg bomlása főként a hegyvidékeken tapasztalható jelentős mértékben, ahol a kedvelt síterepeket a lesiklópályák lecsupaszított, regenerálódni képtelen felülete a nyári esőzések során nem csillapítja az esővíz lezúdulását, így fokozza a talajeróziót. A szennyvizek tisztítása is gondot okozhat, mivel a turisztikai létesítmények működtetése során keletkezett szennyvizet csak háromlépcsős (fizikai, kémiai, biológiai) tisztítást követően szabad a természetes vizekbe engedni. A tömegturizmus által érintett desztinációk területén ez a turisták nagy létszáma miatt jelent különösebb kihívást, mivel így koncentráltabb terhelés mutatkozik, és a megfelelő kapacitású infrastruktúra kiépítése és működtetése rendkívül költséges.