Gonda Tibor

Alternatív turizmus


A fenntarthatóság megjelenése életstílusként és megkülönböztető tulajdonságként

A fenntarthatóságról folytatott vitának nemcsak a politika különböző színterein voltak kihatásai, de beszivárogtak a társadalom egyes rétegeinek életstílusába is. A fenntarthatóság normatív eszményképét már az 1960-as évektől kezdve használják bizonyos társadalmi csoportok eszközként arra, hogy aktívan alakítsák vele az életstílusukat, illetve megkülönböztessék magukat más társadalmi csoportoktól. Ezzel összefüggésben különösen fontos kiemelni a fogyasztás területét és egyes társadalmi csoportoknak a fogyasztáshoz fűződő viszonyát. Láthatjuk, hogy az ezzel kapcsolatos felfogás erőteljesen változott az elmúlt évtizedekben. Ez a folyamat Németországban három szakaszra osztható, vizsgálva azt, hogy miként is tekintettek a fogyasztásra, és hogyan vélekedtek annak jelentőségéről a fenntartható fejlődés szempontjából: az I. szakasz az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek alternatív életstílusainak szakasza, a II. szakasz az 1990-es évek fenntartható életstílusai, a III. szakasz pedig a 2000-es évek közepe óta jelen lévő „Lifestyles of Health and Sustainability” szakasza (Rein–Strasdas, 2015).

Alternatív turizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 768 6

A turizmus jelenségének vizsgálatával folyamatosan formálódik, változik, bővül a turizmus törvényszerűségeiről meglévő tudás is. Rengeteg új irányzat vált ismertté, és olyan új fogalmi kategóriák jelentek meg, amelyek között az eligazodás még a jól felkészült turisztikai szakemberek számára is problémát okoz. Szelíd, fenntartható, környezettudatos, felelős, zöld, természeti, öko, tudatos, lassú… Hosszan sorolhatnánk a turizmus ismert vagy kevésbé ismert jelzőit anélkül, hogy azok pontos jelentéstartalmáról mély ismeretekkel rendelkeznénk.

E kategóriák közötti eligazodáshoz, a terminológiák pontos értelmezéséhez kíván hozzájárulni ez a könyv oly módon, hogy egyben bemutatja ezek keletkezését és turizmuson belüli szerepét. Ismerteti annak a folyamatát is, hogy a tömegturizmus kialakulásával párhuzamosan hogyan jelent meg a fogyasztói igény a „nem tömegturizmus” alternatív kínálati elemeire, azaz hogyan alakult ki, és mit is jelent pontosan az alternatív turizmus kifejezés.

A kötet elsődleges célcsoportja az oktatásban részt vevő hallgatók, de a gazdag tudásanyag, a felvonultatott környezeti-társadalmi összefüggések a gyakorló szakemberek számára is egyaránt elmélyült tudást nyújtanak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gonda-alternativ-turizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave