Gonda Tibor

Alternatív turizmus


A kutatási eredmények

A fent említett kutatásban a hazai lakosság utazási szokásait számos szempontból vizsgáltuk. A kutatáson belül jelentős figyelmet fordítottunk a hazai lakosság környezettudatossággal kapcsolatos attitűdjének és felelősségteljes turista magatartásának vizsgáltára. Egyebek mellett a turizmus boldogságra és életminőségre gyakorolt hatását is elemeztük. Mivel megítélésünk szerint ez szorosan kapcsolódik a könyvben tárgyalt témákhoz, ezért kutatásunk eredményeit itt is közreadjuk. A megkérdezést 1085 fővel végeztük 2018 áprilisában és májusában abból a célból, hogy a magyar lakosság turizmussal kapcsolatos beállítódását vizsgáljuk, generációs vetületben. Vizsgálatunk reprezentatív a 15–74 éves magyar lakosságra nem, korcsoportok (10 éves intervallumok) és a lakóhely régiója alapján. Az eredmények feldolgozását két részben végezzük el: először az elsődleges (gyakorisági) elemzéseket készítettük el. Ezt a munkát követte egy demográfiai háttérelemzés. Ennek során SPSS program segítségével, statisztikai módszerekkel vizsgáltuk, hogy az egyes demográfiai csoportoknak az egyes kérdésekre adott válaszaiban vannak-e statisztikailag igazolható (ún. szignifikáns) eltérések. Az elemzésbe a következő öt változót vontuk be: nem, generációk, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség foka, jövedelmi helyzet szubjektív megítélése. A kutatás azért is aktuális, mert számos fogadóterület küzd már a túlturizmus negatív hatásával, és osztjuk Goodwin ezzel kapcsolatos nézetét, mely szerint a túlturizmus esetén a házigazdák és a vendégek, azaz a helyiek és a turisták egyaránt úgy érzik, hogy túl sok a látogató, és hogy a fogadóterületen az életminőség vagy az élmény minősége elfogadhatatlanul romlott. Ez pedig éppen a felelősségteljes turizmussal ellentétes (Goodwin, 2017). A helyzet megoldására (de legalább is a problémák további elmélyülésének az elkerülésére) a felelősségteljes turizmus erősödése kínál megoldást. A kutatás során megvizsgálásra került, hogy a magyar lakosság tagjai a szabadidős célú utazásaik során tisztelik-e a fogadóterületet, valamint az ott élőket, és ennek megfelelően szívesen kapcsolatba kerülnek-e velük, érdeklik-e őket a helyi szokások, veszik-e a fáradságot arra, hogy előzetesen tájékozódjanak a célterületről. A fenntartható fejlődés aspektusaival összhangban fontos-e számukra az, hogy a természeti értékek megfelelő védelmet kapjanak, és hogy a turizmus gazdasági hasznából a helyi lakosok is részesüljenek? A fent ismertetett átfogó kutatással kapcsolatban több, a jelen témát kiegészítő, tanulmány született (Csapó et al., 2018; Csapó–Törőcsik, 2018; Csapó–Gonda, 2019; Raffay, 2019; Gonda–Raffay, 2021), melyeket figyelembe tudtuk venni következtetéseink levonásakor. A kutatás során azt vizsgáltuk, hogy különböző szempontok – mint pl. megismerni a helyi embereket, szokásokat, légkört – mennyire fontosak a válaszadóknak a saját utazásuk/nyaralásuk során. A vizsgált alanyoknak hét olyan kijelentésnél kellett megállapítaniuk, hogy azok mennyire fontosak számukra, amelyek a felelősségteljes turizmus jellemzése során is fontos szempontoknak számítanak. A fontosság erősségét egy ötfokozatú skálán lehetett megadni, ahol az 1 jelentése az egyáltalán nem fontos, az 5 jelentése pedig a nagyon fontos. Továbbá hatodik, semleges válaszként megjelent a „nem tudom/nem szeretnék válaszolni” lehetőség is.

Alternatív turizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 768 6

A turizmus jelenségének vizsgálatával folyamatosan formálódik, változik, bővül a turizmus törvényszerűségeiről meglévő tudás is. Rengeteg új irányzat vált ismertté, és olyan új fogalmi kategóriák jelentek meg, amelyek között az eligazodás még a jól felkészült turisztikai szakemberek számára is problémát okoz. Szelíd, fenntartható, környezettudatos, felelős, zöld, természeti, öko, tudatos, lassú… Hosszan sorolhatnánk a turizmus ismert vagy kevésbé ismert jelzőit anélkül, hogy azok pontos jelentéstartalmáról mély ismeretekkel rendelkeznénk.

E kategóriák közötti eligazodáshoz, a terminológiák pontos értelmezéséhez kíván hozzájárulni ez a könyv oly módon, hogy egyben bemutatja ezek keletkezését és turizmuson belüli szerepét. Ismerteti annak a folyamatát is, hogy a tömegturizmus kialakulásával párhuzamosan hogyan jelent meg a fogyasztói igény a „nem tömegturizmus” alternatív kínálati elemeire, azaz hogyan alakult ki, és mit is jelent pontosan az alternatív turizmus kifejezés.

A kötet elsődleges célcsoportja az oktatásban részt vevő hallgatók, de a gazdag tudásanyag, a felvonultatott környezeti-társadalmi összefüggések a gyakorló szakemberek számára is egyaránt elmélyült tudást nyújtanak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gonda-alternativ-turizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave