A kognitív képességek fejlődése és az anyanyelvi fejlettség szorosan összefüggnek. Tipikusan fejlődő gyermekeknél lányok esetében 1–2 év között, fiúknál 1–2,5 éves kor között várjuk, hogy beinduljon a beszéd (Gósy, 2005). A 20. hónaptól kezdve a gyermek már képes a magyar nyelv alaktani és mondattani szabályainak érvényesítésére, a többtagú közlésekben a szintaktikai rendszer fejlődése számottevő, bár még a telegrafikus beszéd nyomai is jelen vannak. Hároméves korra egyre biztosabban használja a grammatikai formákat, egy évvel később pedig bonyolult szerkezeteket is meg tud fogalmazni (Gósy, 2005). Ugyanebben az időszakban a megértés is komplexszé válik, a grammatikai egységek feldolgozása egyre pontosabb, a szavak megértése is jobb, ha a szerkezeti sajátosságokat is megérti a gyermek (Gósy, 2007; Gósy, 2017). Ugyanakkor a nyelvi képességekkel párhuzamosan a kognitív képességek is ugrásszerűen fejlődnek ennél a korosztálynál. A tudatelmélet és a nyelvfejlődés kapcsolatára a de Villiers házaspár hívta fel a figyelmet (de Villiers–de Villiers, 2000). Ők a szintaxis megértésének előfeltételét fogalmazzák meg a hamisvélekedés-teszt teljesítéséhez. A hamisvélekedés-tesztben Maxi, a kísérlet történetének főhőse úgy véli, hogy a csokoládé az A helyen van. A vél valamit, hisz valamit, gondol valamit típusú szerkezetek olyan igei vonzatok, amelyeket bővítménnyel vagy mellékmondattal egészíthetünk ki (de Villiers–de Villiers, 2000; de Villiers–Pyers, 2002). A szerzők szerint mások mentális állapotainak reprezentációja nyelvileg nem a mentális állapotokat kifejező igékbe van beágyazva, hanem sokkal inkább azokba a szintaktikai struktúrákba, amelyeket ezekkel a specifikus mellékmondatokkal tudunk kifejezni; például Péter azt hiszi, hogy esik az eső, Anna úgy véli, hogy meleg van stb. A beágyazott mellékmondat írja le ténylegesen az alany gondolatait, azaz az ő mentális állapotának a tartalmát. Ezért számolni kell az adott propozíció igazságértékével, mégpedig nem a valós világ igazságainak szempontjából, hanem a beszélő gondolataiban létező világéiból. Az a gyermek, aki nem érti ezt a fajta kapcsolatot a beszélő állítása és a benne konstruálódó világ között, könnyen összezavarodhat, mert nem a megszólaló szempontjából értelmezi az elhangzottakat, hanem a saját világára vonatkozó igazságok figyelembevételével (de Villiers–Pyers, 2002).