A Nemzeti Alaptantervben szinte minden műveltségi területen megjelenik a kommunikációs kultúra fontossága (Nat, 2020). Az országos szintű szabályozódokumentumban meghatározott kompetenciaterületek fejlesztése a gyógypedagógiai intézményekben egyaránt nevelési-oktatási elvárásként jelenik meg. „Az anyanyelv elsajátíttatása során – a tanulók egyéni sajátosságaihoz való igazodás mellett – alapelv, hogy esetükben a nyelvelsajátítás lényegi módja nem az elszigetelt nyelvi jelenségek oktatása, hanem az a folyamat, amelyben az ember nyelvileg fogalmazza meg a valóságra vonatkozó ítéleteit. Az anyanyelv tanításában csak az a fejlesztő tevékenység hozhatja meg a kívánt eredményt, amely (az egyén képességének és beszédállapotának figyelembevétele mellett) a beszédnek mint összetett folyamatnak a fejlesztésére irányul, s a »nyelvet« funkcióinak (kifejező, informáló, felhívó) megfelelően, elemi formáiban (közlés, megbeszélés, rábeszélés) és alaptípusaiban (élőbeszéd, írott beszéd) gyakoroltatja és alkalmaztatja” – írja az Irányelvek a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásához (Irányelvek, 2020: 174). Ezen tanulók esetében az anyanyelvi kompetenciafejlesztés célja és feladata tehát a szókincs gazdagítása, a helyes nyelvhasználat erősítése és a nyelvi hátrányok csökkentése, az eredményes olvasás- és írástanulás, illetve további alapképességek kialakítása.