Csárdás László, Bóna Judit (szerk.)

Sokszínű beszédtudomány


A Metamorphoses alkotó-fejlesztő meseterápiás módszer rövid bemutatása

A Metamorphoses alkotó-fejlesztő meseterápiás módszer 2010 óta szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzés keretei között sajátítható el hazánkban. Célja „a mesék segítségével minél több ponton kapcsolódásokat létrehozni az egyén és környezete, az egyén és önmaga között” (Boldizsár, 2014: 14). A mesék ugyanis – egyfajta bennük rejlő archaikus világrendnek köszönhetően – különlegesen alkalmasak arra, hogy áthidalják az ember életútja során felmerülő különféle kapcsolódási zavarokat, és azokra viselkedésbeli, gondolkodásbeli mintákat nyújtsanak. Hiszen nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne valamilyen mesében (főként népmesében) feldolgozott párja (Boldizsár, 2010). Egyrészt tehát afféle önismereti tükörként funkcionálnak, másrészt egy vezetett terápiás folyamatban mankóként használhatóak ahhoz, hogy finoman ráirányítsuk a segítségre szorulók figyelmét a problémájukban rejlő megoldási módokra.

Sokszínű beszédtudomány

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 814 0

A kötet a beszédtudományok igen szerteágazó, sokszínű kutatási témáihoz kapcsolódóan mutat be néhány vizsgálatot. A beszéd temporális elemzései mellett olvashatunk a megakadásokról, a beszédfeldolgozási folyamatokról, a kétnyelvűség pszicholingvisztikai vonatkozásairól, tipikus és atipikus beszélői csoportokról, szűrőeljárásról és nyelvi fejlesztésről. A tanulmányok reményeink szerint hasznos olvasmányul szolgálnak mindenkinek a szűkebb és a tágabb szakmából, fonetikával és pszicholingvisztikával foglalkozóknak egyaránt, és mindenkinek, aki érdeklődik a beszéd folyamata iránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csardas-bona-sokszinu-beszedtudomay//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave