A hazai középiskolás drogepidemiológiai vizsgálatokban alkalmazott anómia-kérdőív – Bjarnasson-féle anómiaskála (Hibbel és mtsai, 2000) – differenciál a tiltott szereket kipróbálók, illetve nem próbálók között. A középiskolások körében kétféle beállítódás (faktor) mentén rendeződnek az anómiával kapcsolatos kérdések. Az egyiket a „normátlanság általános elutasításaként”, a másikat a „bizonytalanság, orientációhiány” megjelenéseként azonosították a szerzők. A droghasználati célú szerfogyasztókra a nem fogyasztókkal szemben jellemző kép a normátlanság (szabályozatlanság) elfogadása, valamint az orientációhiány elutasítása. Ennek alapján a szerzők a tiltott szerek fogyasztóit a mertoni rendszerben leginkább a lázadók között látják elhelyezhetőnek. Az őket jellemző kép ugyanis, hogy a nem fogyasztókkal szemben nagyobb arányban értenek egyet a szabályszegéssel kapcsolatos kijelentésekkel, azaz a klasszikus mertoni anómiadimenziókkal, de emellett a durkheimi anómiaként értelmezhető orientációhiány nem mutatkozik meg náluk, nem jeleznek bizonytalanságot, hanem „az anomikus, értékfeszültséggel jellemezhető állapotokra inkább új értékek megfogalmazásával reagálnak” (Elekes és Paksi, 2000, 66.). Ezzel szemben a normál felnőtt populációban a folyamatos szerfogyasztás és az anómia különböző aspektusai (szabályszegés, orientációhiány, elidegenedés) között nem mutatkozik kapcsolat (Paksi, 2003b),1 míg speciális populáción, táncos szórakozóhelyeket látogatók körében2 hasonló eredmény mutatkozott, mint a középiskolások esetében (Demetrovics, 2001b és 2002b). Az elemzések ugyanazt a két faktort azonosították, mint a középiskolás vizsgálat (2. táblázat).