Az oktatói munkával kapcsolatban számos vizsgálat megállapította, hogy e pálya egyik veszélye a kiégés (burn out). Christina Maschlach szerint a kiégés állapota leginkább három dimenzió: az érzelmi kimerülés, a személytelen bánásmód (deperszonalizáció) és a személyes hatékonyság csökkenése mentén ragadható meg, melyek közül az érzelmi kimerülés jelentkezik a leghamarabb. (Maslach–Jackson, 1982) Ez annyit jelent, hogy a személy érzelmi erőforrásai kiapadnak, úgy érzi, nincs ereje másokon segíteni. A pedagógus ebben az állapotban nem tud érzelmeket fektetni az emberi kapcsolatokba, nem tudja az érzelmeit kifejezni, és nem is tud rezonálni a tanítványai emocionális megnyilvánulásaira. Zapf és munkatársai (1999) – idézi Kovács és mtsai (2008) – szerint az érzelmi munka nem más, mint azoknak az érzelmeknek a szabályozása, amit a munkavállalótól elvárnak annak érdekében, hogy a munkahely által előírt érzéseket mutassa a környezete felé. Az érzelmek menedzselését nevezi Hochschield – idézi Kovács Mariann (2009) – érzelmi munkának, ami magában foglalja a saját érzéssel való foglalkozást, az érzelmek megjelenítését, vagy éppen azok eltitkolását. A kutató szerint az érzelmi munka – mivel a legtöbb esetben tudatosan kell „kontrollálni” – lelki megterheléssel jár, így hosszú távon is hatással van a munkavállaló egészségi állapotára.