Somogyvári Lajos, Tóth József (szerk.)

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3.


Bevezetés

A szülői, a családi vagy a közösségi elkötelezettség és bevonódás témaköre több szempontból előtérben került nemcsak a nemzetközi szakirodalomban (Barbarin et al., 2008; Belfield–Garcia 2013; Love et al., 2005; Korfmacher et al., 2008), hanem a nemzetek feletti szervezetek oktatásfejlesztési dokumentumaiban (Arrabal, 2013; OECD, 2015; Vandenbroeck et al., 2018; OECD, 2020a, 2020b; Motiejunaite-Schulmeister et al., 2019) is. Míg az előbbiek elsősorban a gyermek pszichoszociális fejlődésére, motivációira fókuszálnak, addig az utóbbiak a tanulói eredményesség növelésének és a korai iskolaelhagyók arányának csökkentésének nézőpontjából vizsgálják ezt a kérdéskört. Az intézményes nevelés – akár óvodai, akár iskolai szinten – nem hagyhatja figyelmen kívül a gyermek családi hátterét, az otthoni környezetet, mely jelentősen meghatározza a felnövekvő gyermek pályafutását. Ha elfogadjuk azt a megközelítést, hogy mind a családi, mind az intézményes nevelés-oktatás együttesen, és nem külön-külön alakítják a gyermek kognitív és nem kognitív fejlődését, akkor a két szocializációs közeg közötti kapcsolatrendszer minősége fontosabbá válik. Problémahelyzetek, feszültségek, elakadások többnyire akkor következnek be, ha a kétféle entitás által képviselt érték- és normarendszer nagyon eltérő képet mutat. Ennek feloldására jöhetnek létre olyan kezdeményezések, melyek a család és az óvoda/iskola közötti kapcsolatrendszert igyekeznek szorosabbra fűzni, abban bízva, hogy ezzel a különböző életvilágok nem merev elkülönülésben jelennek meg, hanem átjárják egymást. Ebben a tanulmányban azt vizsgáljuk, hogy a kora gyerekkori nevelés és gondozás során milyen nehézségek adódnak, milyen problémákat fogalmaznak meg a hátrányos helyzetű régiókban dolgozó óvodavezetők a családi és az óvodai nevelés különbözőségeiről, a szülők preferenciáiról, befogadókészségéről és aktivitásáról.

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 817 1

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának az EFOP 3.4.3 projekt keretében összeállított Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3. című tanulmánykötete az első két kötet folytatásaként bemutatja a Kar intézeteiben folyó sokszínű kutatómunkát, amelyet a különböző tudományágak, mint a nyelvtudomány, az irodalom- és kultúratudomány, valamint a társadalom- és neveléstudomány egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A kutatómunka eredményeként jelen kötetben a különböző képzéseket fejlesztő és támogató neveléstudományi, tanulásmódszertani és tananyagfejlesztési eredmények állnak a középpontban. A disszeminációs tevékenységben ez a tanulmánykötet lezárja a projekthez kötődő kutatómunkát, de egyben újabb távlatokat is nyit a további kérdésfeltevések megvitatása előtt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/somogyvari-toth-human-tudomanyok-pedagoguskepzes-es-tananyagfejlesztes-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave