Somogyvári Lajos, Tóth József (szerk.)

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3.


A kutatás célja, módszere

Kutatásunk célja a hároméves kortól bevezetett kötelező óvodáztatás intézményi tapasztalatainak feltárása volt, mely elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben működő óvodákra fókuszált.1 Feltevésünk az volt, hogy az új jogi szabályozással2 a kedvezőtlen társadalmi és gazdasági helyzetű, és/vagy etnikai hovatartozású gyerekeket fogadó óvodáknál egyrészt megemelkedik az óvodákba beíratott gyerekek aránya, s ezzel együtt átalakulnak és kiszélesednek a korábban vállalt feladatkörök. Azt gondoltuk, hogy a kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hátterű családok gyermekeinek nagyobb arányú részvételével előtérbe kerülnek azok a szocializációs feladatok, melyekhez nélkülözhetetlen az otthon és az óvoda közötti kapcsolatrendszer szorosabbá fűzése és harmonizálása. A kutatás során azt vizsgáltuk, hogy az óvodavezetők hogyan látják a családok és az óvoda viszonyát, a kapcsolattartás lehetőségeit a gyermek fejlődése szempontjából.

Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 817 1

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának az EFOP 3.4.3 projekt keretében összeállított Humán tudományok: pedagógusképzés és tananyagfejlesztés 3. című tanulmánykötete az első két kötet folytatásaként bemutatja a Kar intézeteiben folyó sokszínű kutatómunkát, amelyet a különböző tudományágak, mint a nyelvtudomány, az irodalom- és kultúratudomány, valamint a társadalom- és neveléstudomány egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A kutatómunka eredményeként jelen kötetben a különböző képzéseket fejlesztő és támogató neveléstudományi, tanulásmódszertani és tananyagfejlesztési eredmények állnak a középpontban. A disszeminációs tevékenységben ez a tanulmánykötet lezárja a projekthez kötődő kutatómunkát, de egyben újabb távlatokat is nyit a további kérdésfeltevések megvitatása előtt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/somogyvari-toth-human-tudomanyok-pedagoguskepzes-es-tananyagfejlesztes-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave