Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)

A társadalmi változások indítékai és fékjei

A 80 éves Hunyady György tiszteletére


Az első világháború mint gyűlölettörténeti korszakhatár

1914 nyarán és őszén a nemzetszeretet és a „másik” gyűlöletének elegye sajátosan vegyült az intellektuális elit egy befolyásos részének valamifajta civilizatórikus, újjászületést váró reményével. Hadd korlátozzam magam most egy idézetre, egy olyan szerzőtől, Thomas Manntól, aki igen sokszor foglalt állást a humánum és a humanizmus érdekében. 1914 novemberében azonban a következőket írta: „Az ember úgy érzi, hogy mindennek újjá kell születnie ez után a mély, hatalmas megpróbáltatás után, és hogy a német lélek erősebben, büszkébben, szabadabban, boldogabban kerül ki belőle.” Szerzőnk párhuzamot von a háború és az irodalom között: „Az irodalom bizalmasabb lábon áll a szenvedélyekkel és a természettel, mint az értelemmel és a szellemmel” (Pók, 1975, 73). Mint a legnagyobb írók általában, a harminckilenc éves Thomas Mann is szeizmográfként érzékelte a társadalom hangulatát. A háború valamennyi érintett országban olyan mértékű gyűlöletet és lelkesedést mobilizált, amelynek hatása alól az első hetekben és hónapokban szinte senki nem vonhatta ki magát. Tekintélyes szaktudósok minősítették szellemileg, kulturálisan alacsonyabb rendűnek, barbárnak az ellenséget, megváltoztatták az ellenséges népre emlékeztető családneveiket, visszaadták az ellenséges ország egyetemeitől kapott tudományos elismeréseiket, díszdoktorátusaikat. Mozgósító versek, dalok, imák (Isten, büntesd meg Angliát!) lelkesítették a tömegeket. Különösen nagy hatása volt Ernst Lissauer A gyűlölet himnusza című alkotásának.

A társadalmi változások indítékai és fékjei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz.

Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg.

Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-dull-nguyen-luu-a-tarsadalmi-valtozasok-inditekai-es-fekjei-a-80-eves-hunyady-gyorgy-tiszteletere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave