Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)

A társadalmi változások indítékai és fékjei

A 80 éves Hunyady György tiszteletére


Korábbi politikai pszichológiai kutatások Magyarországon

Azt a kérdést, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon a baloldaliakat vagy a jobboldaliakat jellemzi-e inkább a kognitív rugalmatlanság és a tekintélyelvűség, először Todosijevic és Enyedi (2008) tették fel úttörő tanulmányukban, amelyben 1994-ből, 1997-ből, 2000-ből és 2002-ből származó adatokat hasonlítottak össze. Pozitív kapcsolatot találtak a jobboldali meggyőződés és a tekintélyelvűség között, támogatva ezzel „a jobboldal rugalmatlansága” hipotézist. Azok a válaszadók, akik keresztény-konzervatívnak vallották magukat, magasabb pontszámot értek el a tekintélyelvűséget mérő skálán, mint az önmagukat szociálliberálisnak tartó válaszadók. Ugyancsak pozitív kapcsolat volt kimutatható a jobb- és baloldali extremizmus és a tekintélyelvűség között. Ez a két mintázat szinte egyezik az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában tapasztaltakkal, vagyis a szélsőbaloldaliak tekintélyelvűbbek a mérsékelt baloldaliaknál, ugyanakkor a szélsőjobboldaliak tekintélyelvűbbek a szélsőbaloldaliaknál, és a mérsékelt jobboldaliak tekintélyelvűbbek a mérsékelt baloldaliaknál (lásd Jost et al., 2003b). Más szóval nem merült fel olyan bizonyíték – legalábbis ezekben az években –, amely támogatta volna Greenberg és Jonas (2003), Malka és munkatársai (2014), valamint Lönnqvist és munkatársai (2019) arra vonatkozó állítását, hogy Kelet-Európában a baloldaliak kognitívan rugalmatlanabbak a jobboldaliaknál.

A társadalmi változások indítékai és fékjei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz.

Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg.

Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farago-dull-nguyen-luu-a-tarsadalmi-valtozasok-inditekai-es-fekjei-a-80-eves-hunyady-gyorgy-tiszteletere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave