A saját test ellen irányított, autoagresszív magatartás megdöbbentő, az öngyilkosság gondolatát és intencióját (mint oki tényezőt) hívja elő. Az önsértést célzó vizsgálatok módszertani következetlenségeiből fakadó heterogén vizsgálati eredmények miatt a szuicidológusok sokáig nem tulajdonítottak komolyabb jelentőséget az önsértésnek, mivel az hosszmetszetileg ritkán mutat patológiát, ugyanakkor mérhető rizikót jelent. Az önsértés és az öngyilkos magatartás kapcsolatát 25 tanulmány tükrében vizsgálta Horváth, Mészáros és Balázs (2020) tanulmánya, mely igen magas öngyilkossági kockázatot talált az önsértés esetében. Eredményeik szerint az önsértők 50–70%-a számol be öngyilkossági gondolatokról vagy kísérletekről, továbbá saját kutatócsoportjuk szakiskolás serdülőkön végzett kutatásainak eredménye szintén a két jelenség összefüggését támasztotta alá. Ahogy a klinikumban, úgy a sine morbo csoportokban is különösen kritikus, hogy minden egyes önsértő esetet kellő körültekintéssel, azonnal kezeljenek, a szuicid-rizikóbecslés fényében. A kiskorú, ha gyakran beszél az öngyilkosságról, annak lehetőségéről, ezzel kapcsolatos gondolata, kísérlete van, vagy ennek gyanúja merül fel, az közvetlen veszélyeztető helyzetnek minősül (Gál et al., 2011). A diákok testi/lelki épségét veszélyeztető helyzet esetén pedig azonnali intervenció szükséges. Az iskolai környezetben gyakran a pedagógusok töltik be a mentálhigiénés „kapuőr” szerepét, akik tudásuk, ismereteik vagy tapasztalataik mentén felismerhetik a problémát, azzal kapcsolatos adekvát intézkedéseket tudnak hozni, és szükség esetén szakemberhez tudják irányítani a krízisben lévőt (például iskolapszichológus, szociális segítő, iskolaorvos, gyermek- és ifjúságpszichiátria). Ezért kiemelten fontos, hogy a segítő foglalkozásúak megfelelő ismeretekkel, a helyzetértelmezést segítő és nem rontó attitűdökkel, kogníciókkal, sémákkal rendelkezzenek az öngyilkosság és önsértés témakörében (Papp & Láng, 2013). Alátámasztja ennek szükségességét az alapvető jogok biztosának (ombudsman) az AJB-1151/2021. számú ügyben a szuicid gondolatokkal küzdő, veszélyeztetett gyermekek ügyében követett eljárásrenddel összefüggésben készült jelentése (Murányi, 2021). Egy, az iskolai környezetben zajlódó krízishelyzet elemzését végző, az iskolapszichológus kompetenciáira és szerepkörére kiterjedő dokumentum legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy akadályokba ütközik a gyermek- és serdülőkori potenciális szuicid magatartások felismerése, illetve hatékony megelőzése, valamint a „kapuőr” szerepét betöltő iskolapszichológusok feladatai kapcsán a megfelelő szakmai szabályozók és gyakorlat hiányában sérülhetnek a gyermekek jogai. Amellett érvel, hogy „komoly kihívást jelent a szakembereknek a gyermekek öngyilkossági kísérletével, annak lehetőségével összefüggő esetek megfelelő időben való felismerése, a soron kívüli segítségnyújtás és célzott kezelés, a potenciális öngyilkossági, súlyos önsértési helyzetek megelőzése” (Murányi, 2021, 9.).