Csókási Krisztina, Teleki Szidalisz Ágnes (szerk.)

Sorsunk - jelenünk

Tanulmányok Prof. Dr. Kiss Enikő Csilla köszöntésére


Keményen helytálló személyiség (hardy personality)

A keményen helytálló személyiség (Kobasa és mtsai., 1985) az az egyén, akire az alábbi három fő személyiségvonás jellemző: az elkötelezettség, a kontrollképesség és a kihívások vállalása. Juhász Roland labdarúgó, a háromszoros magyar, négyszeres belga bajnok, a válogatottságtól a közelmúltban visszavonult középhátvéd a 2016-os Eb-siker résztvevője, alapembere osztotta meg szerzővel a következőket: „Tápiószentmártonból rendszeresen át kellett járnom Tápiószecsőre edzésre. Az elkötelezettségemnek, a kihívások vállalásának köszönhető és sok lemondással járt, hogy már fiatalon, 14 évesen a fővárosba, az MTK-ba kerültem. Keményen küzdöttem, vállaltam a nehézségeket, így sikerült külföldre, a neves belga klubhoz, az Anderlechthez kerülnöm, ahol nagyon meg kellett harcolnom a helyemért a csapatban. A sok lemondást azonban kárpótolja eredményes helytállásom, az Anderlechtben eltöltött nyolc nagyon sikeres év, a 95 válogatott mérkőzés, és a mai napig, 36 évesen is élvezem a játékot” (szerzői kiegészítés: a 2018/19-es idényben a középhátvéd a csapatban betöltött védekező posztja ellenére is szerzett 4 gólt, ugyanakkor egyetlen piros lap nélkül játszotta le a bajnokságot és a nemzetközi kupameccseket).

Sorsunk - jelenünk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 829 4

A Sorsunk – jelenünk cím egyfelől metaforaként jeleníti meg Kiss Enikő Csilla professzor asszony életművének ívét, másfelől kijelöli annak jelentős kutatási területeit, melyeket a kötet négy nagy témakör köré szerveződve magában foglal. Szondi Lipót életét és sorsanalitikus munkásságát négy, a művészetpszichológia témakörét öt tanulmány, a reziliencia és a személyiség pozitív erőforrásainak kérdéskörét tizenöt, míg a mindfulness pszichológiai megközelítését két tanulmány érinti a kötetben a szerzők, az egyes témakörök kitüntetett, hazai és nemzetközi fórumokon is ismert és hivatkozott szakértőinek tolmácsolásában.

E témakörök a hazai és nemzetközi tudományos életnek jelenleg is kurrens, széles körben kutatott, valamint a gyakorlati pszichológiai munkának is méltán jelentős témái, alappillérei, számos olyan kérdéskört is magukban foglalva, melyek a hétköznapi diskurzusban is népszerű helyet töltenek be. Így e kötet jelentős, akár hiánypótló magyar nyelvű szakirodalmi forrásként méltán gazdagíthatja a hazai pszichológiai irodalmat, miközben számot tarthat a művelt nagyközönség figyelmére is, gyarapítva a mindennapi lélektani ismeretek körét.

Jelen kötet Kiss Enikő Csilla professzor asszony több évtizedes munkássága és a hazai, illetve nemzetközi személyiség-lélektan gazdagításához és kiműveléséhez kötődő, széles körű és messze ható tudományos, oktatói-kutatói életműve előtt kíván tisztelegni a munkatársak, kollégák és a tanítványok tolmácsolásában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/teleki-csokasi-sorsunk-jelenunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave