Csókási Krisztina, Teleki Szidalisz Ágnes (szerk.)

Sorsunk - jelenünk

Tanulmányok Prof. Dr. Kiss Enikő Csilla köszöntésére


Éntudatosság (self-consciousness)

Az éntudatosság személyiségvonásnak, amelynek első leírója Fenigstein (1975, 1979) volt, elsősorban két irányultsága van, a személyes és a társas éntudatosság. A személyes éntudatosság az önmagunkban való elmélyedés képessége, azaz a belső lelki állapotaink érzékelése. A személyes éntudatosság olyan rálátáshoz vezet, amely révén képessé válunk belső reakcióink, állapotaink, motivációink és érzelmeink észlelésére. Ferling Bernadett világbajnoki ezüstérmes, BL-győztes, több IHF-kupát nyert kézilabdázónk közelmúltbeli személyes elmondása szerint, amikor fiatalon még rendszeresen kispados szerepre kényszerült, volt benne elkeseredettség, csalódottság, sőt még harag is. De ezekben a helyzetekben azt is tudatosította magában, hogy ez – a nagy sztárok között – így van rendjén, és ha igyekszik, akkor hamarosan ő is alapember lehet a pályán. Ezzel az éntudatos hozzáállással segítette át önmagát a kispados szerep – egy sportolói pályafutás szempontjából akadálynak számító – kudarcélményén.

Sorsunk - jelenünk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 829 4

A Sorsunk – jelenünk cím egyfelől metaforaként jeleníti meg Kiss Enikő Csilla professzor asszony életművének ívét, másfelől kijelöli annak jelentős kutatási területeit, melyeket a kötet négy nagy témakör köré szerveződve magában foglal. Szondi Lipót életét és sorsanalitikus munkásságát négy, a művészetpszichológia témakörét öt tanulmány, a reziliencia és a személyiség pozitív erőforrásainak kérdéskörét tizenöt, míg a mindfulness pszichológiai megközelítését két tanulmány érinti a kötetben a szerzők, az egyes témakörök kitüntetett, hazai és nemzetközi fórumokon is ismert és hivatkozott szakértőinek tolmácsolásában.

E témakörök a hazai és nemzetközi tudományos életnek jelenleg is kurrens, széles körben kutatott, valamint a gyakorlati pszichológiai munkának is méltán jelentős témái, alappillérei, számos olyan kérdéskört is magukban foglalva, melyek a hétköznapi diskurzusban is népszerű helyet töltenek be. Így e kötet jelentős, akár hiánypótló magyar nyelvű szakirodalmi forrásként méltán gazdagíthatja a hazai pszichológiai irodalmat, miközben számot tarthat a művelt nagyközönség figyelmére is, gyarapítva a mindennapi lélektani ismeretek körét.

Jelen kötet Kiss Enikő Csilla professzor asszony több évtizedes munkássága és a hazai, illetve nemzetközi személyiség-lélektan gazdagításához és kiműveléséhez kötődő, széles körű és messze ható tudományos, oktatói-kutatói életműve előtt kíván tisztelegni a munkatársak, kollégák és a tanítványok tolmácsolásában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/teleki-csokasi-sorsunk-jelenunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave