Fontos tisztáznunk továbbá azt is, hogy a zene milyen típusú érzelmeket képes kiváltani. Mint fentebb írtuk, a hallgató (akár már gyermekkorban) képes alapérzelmeket asszociálni egy-egy zenei részlethez. Sokáig viszont nem volt tudományos konszenzus arról, hogy a zene valóban képes-e a „hétköznapi életben” is előforduló alapérzelmeket kiváltani, vagy, hasonlóan más művészeti alkotásokra és esztétikai élményekre adott reakciókhoz, inkább összetettebb, úgynevezett „esztétikai érzelmeket” (Levinson, 1997) vagy esetleg a zenéhez szorosan kapcsolódó, máshol nem megfigyelhető, csak annak hatására jelentkező, „zenespecifikus” érzelmeket képes előidézni (Scherer és Zentner, 2008). A kutatások alapján a kiváltott érzelmek széles spektrumot fednek le, a hallgatók leggyakrabban az alábbi fogalomkörökről számolnak be: nyugalom–relaxáció, boldogság–öröm, nosztalgia–vágyódás, érdeklődés–elvárás, öröm–élvezet, szomorúság–melankólia, aktiváció–energia, szeretet–gyengédség, büszkeség–magabiztosság (Juslin és mtsai., 2008; Zentner és mtsai., 2008; lásd összefoglaló: Juslin, 2013). Előfordulnak kevert érzelmek is, mint az öröm és szomorúság együttesen, de csak a zenei események 13%-ában (Juslin és mtsai., 2011). Gabrielsson (2002) kutatásában bemutatta, hogy a zenehallgatás során csupán a hallgatók 3%-a számolt be az olyan átélt esztétikai érzelmekről, mint például a csodálat vagy tisztelet. Az idézett kutatásokból továbbá kiderül az is, hogy amit zene által kiváltott specifikus érzelmeknek gondoltunk (például lágyság, feszültség, nosztalgia, csodálat) valójában a zenétől független hétköznapi tapasztalatainkban is előfordulnak. Az esztétikai érzelmek azonban mégis hasznosnak bizonyulhatnak a további vizsgálatok szempontjából, mivel az aktuális művészeti alkotások sajátos tulajdonságai váltják ki. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a zene által kiváltott érzelmek között megjelennek ugyan az összetettebb esztétikai érzelmek, azonban mennyiségileg a hétköznapi alapérzelmek dominálnak. Könnyen elképzelhető, hogy a hallgatók azért számolnak be mégis összetettebb érzelmek átéléséről is, mert a zene észleléséhez és a kiváltott affektív válaszok során több, egymással étfedésben lévő és/vagy részben különböző mechanizmus is működik egyszerre (Patel, 2010). Patrik Juslin példáját hozva, az adott zene önmagában képes örömöt kiváltani a hallgatóból, azonban könnyen lehet, hogy a hozzá társuló asszociatív emlékképekhez szomorúság párosul, így egy különleges, összetett öröm-melankolikus vagy nosztalgikus érzelmet eredményezve (Juslin, 2013). Funkcionális képalkotó eljárások igazolták, hogy a zene által kiváltott érzelmek valós érzelmek (hasonlóan Juslin megállapításához), és biológiailag szempontból hasonlíthatók a nem zenei, „hétköznapi” érzelmekhez (Koelsch és mtsai., 2010).