Az eddig legelfogadottabb elmélet a zenei expektanciák predikciós-jutalmazó tulajdonságaira épít. A zenei expektanciák jelentőségére az érzelemkiváltásban, már említettük, Meyer (1956) mutatott rá elsőként, akinek munkája a kísérleti zenepszichológia kutatásainak és elméletalkotásainak egészét indította útjára. A zene időbeni kifejlése során az ember belső elvárásai a zenével párhuzamban folyamatosan változnak arról, hogy mi lehet a következő zenei esemény (hangmagasság, harmónia, tonalitás), és hogy ez az esemény mikor következik be (ritmus, lüktetés, tempó; lásd még Huron, 2006). Meyer szerint a zene „játszik” ezekkel az elvárásainkkal azáltal, hogy késlelteti vagy megtagadja beteljesülésüket, máskor viszont pont azzal, hogy megfelel nekik. A nyugati klasszikus zenében például gyakori zárlati formula az az autentikus lépés, mely során a feszültséget keltő, domináns hangzat (V. fok) „igyekszik” visszatérni az adott mű nyugvópontjára (kiinduló és zárlati hangzatára), a tonikára (I. fok). Az V. fok hallatán az emberben a „befejezetlenség”, lezáratlanság érzete alakul, mely függve marad, ha késik vagy nem követi azt az I. fok. Azonban ugyanígy a zene képes innen más irányba is tovább fejlődni, a legyakoribb valószínűségű eseménytől eltérően, megfelelő mértékű változtatással. Ilyen például az úgynevezett álzárlat: amikor az I. fok helyett a VI. fokra lép, mely sok hallgatóból válthat ki erős érzelmeket (a zeneelméleti példákért lásd: 2. ábra). Ez a feszültségoldás-kettőség a zene nagyon gyakori jelensége, mely az empirikus kutatások eredményei mellett a zeneelméletben is központi szerepet tölt be. A zene eme belső szabályszerűségeit, melyekre az agy predikciós-valószínűségi szabályokat alkot, az ember az enkulturáció során implicit módon, statisztikai tanulással sajátítja el a zenével történő tudatos, aktív vagy passzív találkozásával. Ezekből a szabályszerűségekből a hallgató zenei stilisztikai sémákat alakít ki, példának okáért más dallami, harmóniai és ritmikai elvárásai vannak egy klasszikus, könnyűzene vagy jazz iránt. Ebből következően különböző kultúrákból jövő hallgatók is különböző expektanciákat alakítanak ki (Balkwill és Thompson, 1999).