A művészek, azon belül is a zenészek és a reziliencia kapcsolatát gyakran vizsgálják kutatások (Lyness, 2017; Bax, 2019), különösen annak fényében, hogy a művészi pálya általában hektikus, sokszor nem stabil és bejósolhatatlan. Mindemellett az alkotás, a komponálás és az előadó-művészet mint katarzis maga segíthet az érzelmekkel való megküzdésben, nem csak zenészek esetében. Rachmaninov második zongoraversenyét mély depressziója, az akkoriban megélt érzései ihlették, Van Gogh szinte egész életművét végigkíséri és tükrözi a depresszióval való küzdelme (Hartley, 2017). Beethovent a kétségbeesés szélére sodorta megsüketülése, és saját bevallása szerint az egyetlen, ami visszatartotta az öngyilkosságtól, az a saját művészete volt. Belső késztetést érzett arra, hogy megörökítse mindazt, ami benne van, hogy ne fossza meg a művészetétől a világot (Hodges, 2013). Kegelaers, Schulier és Oudejans (2020) a mentális egészségbeli problémák és a reziliencia kapcsolatát vizsgálta 64 zenésznél – a mintában szerepeltek diákok és végzett, profi zenészek is. Eredményeik szerint a reziliencia negatív kapcsolatban áll a mentális problémákkal (depresszió, szorongás). Athalia és Kilis zenészek és nem zenészek érzelmi regulációját vizsgálta és hasonlította össze, és azt találták, hogy a zenészek magasabb szintű érzelmi regulációval rendelkeznek (Athalia és Kilis, 2019). Vannak kutatási eredmények tehát, amelyek azt bizonyítják, hogy a zenei alkotás magasabb szintű érzelmi regulációval, megküzdéssel jár együtt. Ennek ellenpéldájaként összefoglaló tanulmányok készültek híres zenészek mentális szubpatológiás és patológiás problémáiról (Newmark, 2009). A reziliencia viszont működhet motivációfenntartó faktorként, valamint csökkentheti a bukások és stresszes események negatív hatását (O’Neill, 1997). A fontosságát felismerték, viszont a reziliencia kutatása a zenepszichológiában még nem eléggé elterjedt (Kegelaers és Schulier, 2020).