Elterjedtsége okán, valamint jelen tanulmány fókuszához illeszkedve indokoltnak tűnik röviden bemutatni a mindfulness-alapú stresszcsökkentő programot. A kezdetben „Stresszcsökkentő és relaxációs programnak” (Stress Reduction and Relaxation Program, SR-RP; Kabat-Zinn, 1982) nevezett módszer a magatartás-orvoslás területén, elsődlegesen krónikus fájdalommal és különböző, stresszhez (is) kapcsolódó betegségekkel élő személyek körében került alkalmazásra. A program 10 héten keresztül heti 2 órás üléseket foglalt magában, melyen 15–20 fő vett részt. Az ülések során a résztvevők gyakorolták a mindfulness meditációt, előadásokat hallgattak a stressz fiziológiájáról és a megküzdés lehetőségeiről, míg az egyes ülések között házi feladatok teljesítése is a feladatuk volt (ennek része volt a meditáció rendszeres gyakorlása is csakúgy, mint a mindennapi nehézségekkel szembeni jelentudatos megküzdési módok gyakorlása). A 6. hét során egy egész napos (7-8 órás) intenzív mindfulness ülés is része volt a programnak. Az ülések során három meditációs gyakorlatot sajátíthattak el a résztvevők. Az elsőként alkalmazott gyakorlat során a személyek csukott szemmel feküdtek, miközben figyelmüket szakaszosan, a lábuktól a fejükig, testük különböző részeire irányították, és megfigyelték az adott területhez kapcsolódó (proprioceptív) érzékleteket. A légzésre irányuló mindfulness gyakorlat során egy nyugodt, ám éber testhelyzetben ülve a résztvevők figyelmének a légzésükre vagy más észleletre történő irányítása volt a középpontban. Végezetül, a hatha jóga testtartásainak gyakorlása során a résztvevők megtapasztalhatták és megfigyelhették testi érzeteiket bizonyos finom mozdulatok és nyújtások végrehajtása során, mely egyúttal a vázizomrendszer atrófiájának visszafordítását is célozta. Azon túl, hogy e gyakorlatokat meghatározott rendszerességgel és időtartamban az üléseken kívül is gyakorolniuk kellett a résztvevőknek, kérték őket, hogy a mindennapi tevékenységeik során is gyakorolják a mindfulnesst. Ennek lényegi eleme volt, hogy bármit is tesznek a mindennapjaik során (például sétálás, ácsorgás, evés stb.), fókuszálják figyelmüket aktuálisan megélt tapasztalataik egy bizonyos aspektusára, akár a lélegzetvételükre, akár a mozgásuk keltette bizonyos érzetre és koncentráljanak arra pillanatról pillanatra. Ha egy gondolat, érzés, emlék vagy érzet megjelenik eközben, röviden tudatosítsák magukban a megjelenését (például „ez egy gondolat”), figyeljék meg, próbálják különválasztani a gondolatot magát attól az értelmezéstől, ami annak nyomán fellép, de ne időzzenek el e tartalomnál, ne mélyedjenek bele, hanem törekedjenek visszatérni a megfigyelés eredeti tárgyára (Kabat-Zinn, 1982).