Csókási Krisztina, Teleki Szidalisz Ágnes (szerk.)

Sorsunk - jelenünk

Tanulmányok Prof. Dr. Kiss Enikő Csilla köszöntésére


A Szilasi–Binswanger–Szondi kör

Kerényi mellett leginkább Binswangernek (1881–1966) lehetett szerepe abban, hogy Szondi és Szilasi kapcsolata szorosabbra fűződött. Amikor Binswanger fokozatosan eltávolodva Freud „naturalizmusától” a későbbiekben daseinanalízisként ismert saját irányzata kidolgozásába kezdett, azt döntően Husserl, majd Heidegger filozófiájára alapozta. Ugyan Heidegger jelentőségét a későbbiekben is elismerte, Szilasi személyében találta meg azt a mestert, akinek útmutatására támaszkodhatott, amikor pszichológiáját filozófiai alapokra kívánta helyezni. Kapcsolatuk 1945-ben kezdődött, mégpedig Szilasi kezdeményezésére, aki nagyrabecsülését fejezve ki Binswanger munkássága iránt, elküldte neki egy „alkalmi” írását (Szalai 2017, 153.). Arról nem lehet tudni, vajon mi állt a gesztus hátterében, azonban hamar élénk szellemi eszmecsere bontakozott ki közöttük. Sűrűn, hosszú leveleket váltottak, azonban személyesen találkozni csak ritkán volt lehetőségük. Szilasi köszönő levele az egyik ilyen alkalmat követően, érzékelteti kapcsolatuk hőfokát: „Csak annyit mondhatok, hogy az Ön otthonában, köreiben végtelenül boldog voltam. Csak igazán különleges pillanatokról beszélhetek így. De az a meghitt melegség, ami akkor körülvett, az Ön gyönyörű munkája, az izgalmas eszmecseréink Önnel, a kedves fiával és Kuhn úrral, s a derű […] egy olyan elragadó hangulatot varázsolt, hogy mi, mint a gyerekek, nehéz szívvel távozhattunk csak és most ezekre a napokra úgy gondolunk vissza, mint egy otthonra” (Szilasi levele Binswangernek, 1950. 7. 7. Tübingeni Egyetemi Levéltár. – id. Szalai, 2017, 155.).

Sorsunk - jelenünk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 829 4

A Sorsunk – jelenünk cím egyfelől metaforaként jeleníti meg Kiss Enikő Csilla professzor asszony életművének ívét, másfelől kijelöli annak jelentős kutatási területeit, melyeket a kötet négy nagy témakör köré szerveződve magában foglal. Szondi Lipót életét és sorsanalitikus munkásságát négy, a művészetpszichológia témakörét öt tanulmány, a reziliencia és a személyiség pozitív erőforrásainak kérdéskörét tizenöt, míg a mindfulness pszichológiai megközelítését két tanulmány érinti a kötetben a szerzők, az egyes témakörök kitüntetett, hazai és nemzetközi fórumokon is ismert és hivatkozott szakértőinek tolmácsolásában.

E témakörök a hazai és nemzetközi tudományos életnek jelenleg is kurrens, széles körben kutatott, valamint a gyakorlati pszichológiai munkának is méltán jelentős témái, alappillérei, számos olyan kérdéskört is magukban foglalva, melyek a hétköznapi diskurzusban is népszerű helyet töltenek be. Így e kötet jelentős, akár hiánypótló magyar nyelvű szakirodalmi forrásként méltán gazdagíthatja a hazai pszichológiai irodalmat, miközben számot tarthat a művelt nagyközönség figyelmére is, gyarapítva a mindennapi lélektani ismeretek körét.

Jelen kötet Kiss Enikő Csilla professzor asszony több évtizedes munkássága és a hazai, illetve nemzetközi személyiség-lélektan gazdagításához és kiműveléséhez kötődő, széles körű és messze ható tudományos, oktatói-kutatói életműve előtt kíván tisztelegni a munkatársak, kollégák és a tanítványok tolmácsolásában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/teleki-csokasi-sorsunk-jelenunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave