A kortárs művészet széles körben vitatott jelenségei a graffiti, a street art és a rokonságot mutató egyéb alkotási formák. Megosztóak a vélemények már azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán a művészet fogalma alá sorolhatók-e ezen műfajok. A graffiti alkotói jellemzően nem tekintik magukat művésznek, s a szakirodalom is leginkább ’taggelő’ vagy ’writer’ megnevezéssel illeti őket (Puᶊcaᶊiu, 2017). Mivel azonban a klasszikus graffiti határai mind jobban egybemosódnak más műfajokkal, a graffitisek nem művészként való elhatárolása is tulajdonképpen értelmét veszti. A street art fogalmánál némiképp más a helyzet, hiszen elnevezése már önmagában hordozza a művészetként való definiálást. Az látható ugyanakkor, hogy az alkotók kevésbé mutatnak igényt a kategorizálásra és a tudomány definiáló törekvéseire. Az Os Gemeos néven ismert brazil formáció ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Minket nem érdekel, hogy amit csinálunk az graffiti vagy művészet. Mi csak jól akarjuk érezni magunkat… Ugyanazt csináljuk az utcán, mint a galériában, karaktereket festünk és élvezzük ezt” (Klanten és mtsai., 2010, 174.). Az urbánus művészet különböző formái mindeközben dinamikusan változó jelenségek, melyek teljességében való megragadásáról le kell hogy mondjunk. Manco (2004) megfogalmazza, hogy amennyiben enciklopédikus leírásra törekszünk, azzal kell szembesülnünk, hogy mire „megszárad a tinta”, némiképp már elavult mondanivalónk (Manco, 2004, 9.). Parlá (2010, id. Klanten és mtsai., 2010, 219.) kubai származású művész Phase 2 nyilatkozatával érzékelteti, hogyan próbálunk megragadni egy megragadhatatlan jelenséget: „Graffitinek nevezni valamit olyan, mint egy üstököst meteoritnak hívni.” Az alkotó magyarázatként hozzáteszi, hogy míg a meteorit egy egyszeri becsapódásként van jelen, az üstökös folyamatos mozgásban van.