Csókási Krisztina, Teleki Szidalisz Ágnes (szerk.)

Sorsunk - jelenünk

Tanulmányok Prof. Dr. Kiss Enikő Csilla köszöntésére


A participáción alapuló művészet dialógusa

A részvételi művészet („participatory art”) vagy részvételre épülő művészet („participation based art”) a dialogikus művész-befogadó kapcsolatnak az utóbbi két évtizedben elterjedő megnevezései – leginkább a nemzetközi művészeti diskurzusban. A részvételi alkotói munka a művész másokkal, elsősorban nem művészekkel végzett tevékenységét takarja, melyben a résztvevők cselekvése a műbe épülve jelenik meg (Bálint, 2015). Bishop (2006) brit művészetkritikus Participation című szöveggyűjteményében hangsúlyozza, hogy a részvételen és együttműködésen alapuló művészet az avantgárd és neoavantgárd tradíciókhoz köthető, melyek a művészet közösségi szerepét emelték ki, s elutasították az individualista művészetfelfogást. A közösségi alkotásoknak három univerzális jellemzőjét írta le: 1. aktiváció (néző aktivizálása), 2. szerzőség (a kezdeményező művész és az aktív befogadó szerzősége), 3. közösség (a mű mint folyamat hatása a közösségre). A participáción alapuló művészet megítélése, mondja Bishop (2006), egyrészt etikai/morális, társadalomtudományi, másrészt esztétikai megközelítés szerint történik (utóbbi általában véve kevésbé hangsúlyos). A szerző a művészeti alkotással való participációnak kiemeli a társadalmi vonatkozását: „a participációs gyakorlatok kreatív energiája újra emberivé teszi a kapitalizmus elnyomó instrumentalizmusa révén elérzéketlenedett és széttöredezett társadalmat – de legalábbis visszafordítja annak elidegenedettségét” (id. Bálint, 2008a, 47.; Bálint, 2015).

Sorsunk - jelenünk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 829 4

A Sorsunk – jelenünk cím egyfelől metaforaként jeleníti meg Kiss Enikő Csilla professzor asszony életművének ívét, másfelől kijelöli annak jelentős kutatási területeit, melyeket a kötet négy nagy témakör köré szerveződve magában foglal. Szondi Lipót életét és sorsanalitikus munkásságát négy, a művészetpszichológia témakörét öt tanulmány, a reziliencia és a személyiség pozitív erőforrásainak kérdéskörét tizenöt, míg a mindfulness pszichológiai megközelítését két tanulmány érinti a kötetben a szerzők, az egyes témakörök kitüntetett, hazai és nemzetközi fórumokon is ismert és hivatkozott szakértőinek tolmácsolásában.

E témakörök a hazai és nemzetközi tudományos életnek jelenleg is kurrens, széles körben kutatott, valamint a gyakorlati pszichológiai munkának is méltán jelentős témái, alappillérei, számos olyan kérdéskört is magukban foglalva, melyek a hétköznapi diskurzusban is népszerű helyet töltenek be. Így e kötet jelentős, akár hiánypótló magyar nyelvű szakirodalmi forrásként méltán gazdagíthatja a hazai pszichológiai irodalmat, miközben számot tarthat a művelt nagyközönség figyelmére is, gyarapítva a mindennapi lélektani ismeretek körét.

Jelen kötet Kiss Enikő Csilla professzor asszony több évtizedes munkássága és a hazai, illetve nemzetközi személyiség-lélektan gazdagításához és kiműveléséhez kötődő, széles körű és messze ható tudományos, oktatói-kutatói életműve előtt kíván tisztelegni a munkatársak, kollégák és a tanítványok tolmácsolásában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/teleki-csokasi-sorsunk-jelenunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave