Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


Idegen szavak magyarosítása

Ritkább eljárás, inkább egy-két tudományág terminus technikusait érintette; kevés maradt fent közülük: pillér (francia pilier), bálna (latin balaena), gúla (olasz guglia), kálmos (latin calamus), rím (francia rime) stb. A latin eredetű szavak -us nélküli formái — amelyek közvetlenül a németből is származhattak: pedagóg, filozóf, dialóg stb. — nem gyökereztek meg tartósan, ahogy a latin szavak magyar képzős formái sem (interessál, anectotumocska). S már a saját korukban sem találtak követőkre az effélék: paradíz, frizur, karikatur, tempel stb. Olykor földrajzi neveket is átformáltak: Istókhalma (Stockholm), Kappanhágó (Koppenhága), Lipcse (Leipzig) — nem meglepő, hogy ezek az egy Lipcse néven kívül (amilyen nevű település Magyarországon is volt) nem honosodtak meg.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave