Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


Az egységes magyar helyesírás

Az 1954-es 10. szabályzattal teremtődik meg a magyar helyesírás egysége, a szabályzat a kor szellemének is megfelelően presztízsértékűvé válik, össztársadalmi elfogadottságot nyer, kialakul a preskriptív normatív jelleg, így mindenki számára kötelező érvényű lesz annak ellenére, hogy akadémiai státusza változatlan marad. Megjelenik benne az a követelmény, hogy a helyesírásban egyfajta átlagos nyelvi tudást kell alapul venni, szakítva ezáltal a korábbi hagyományos latinos műveltség szempontjaival. Bár hangsúlyozza a fonematikus elv alapvető szerepét, érvényesül már a hagyomány elve is. Jelentős újításai a következők: Megpróbál lépéseket tenni a dz és dzs egyeshangokként kezelése érdekében, még ha ellentmondásos is az elválasztásuk szabályozása. – Megpróbálja visszaszorítani az elharapódzó egybeírási tendenciát, kimondva, hogy kiindulópontnak mindig a különírás tekintendő; törekszik a többszörösen összetett szavak egybeírásának meghatározására; megalkotja az ún. mozgószabályok rendszerét; s végérvényesen szakít a tulajdonnevek melléknévképzős változataiban még felbukkanó egybeírással. Szabályozza emellett az -i képző csatlakozását a szóvégen különleges hangtani vagy helyesírási sajátosságokat mutató esetekben is (zamárdi, bordeaux-i). – Számba veszi a tulajdonnevek különböző típusait, kialakítja a földrajzi nevek helyesírásának különféle jellegzetességeit, amely már megfelel a mai rendszernek. – Az írásjelek között bevezeti a nagykötőjelet, s magában az írásjelezésben a funkcionalitást tartja a tárgyalás legfontosabb szervezőelemének. – Az idegen szavak elválasztásában pedig kimondja, hogy az átlagos magyar beszélő nyelvi tudása tekintendő mérvadónak. összességében nagyon lényeges az a körvonalazódó elviség is, amelyet a következő szabályzat az „értelem-tükröztetés” terminussal illet.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave