1.1.1. A mellérendelő struktúrák olyan endocentrikus szerkezetek, melyek több, de legalább két szintaktikai fejet tartalmaznak. Ez részletesebben a következőképpen fejthető ki. Az endocentrikusság azt jelenti, hogy a mellérendelő szerkezet mint egész ugyanahhoz a szintaktikai osztályhoz tartozik, mint a benne koordinált összetevők. (Eszerint, ha például főnévi csoportokat koordinálunk, akkor a kapott struktúra szintaktikai kategóriája ismét főnévi csoport lesz, ha például jelzőket koordinálunk, akkor a szintaktikai eredmény ismét jelző, ha igéket koordinálunk, akkor igéhez jutunk stb.) A „szintaktikai fej” terminussal azokat az összetevőket jelöljük, melyek az őket tartalmazó szintaktikai szerkezet viselkedését determinálják. (Például ilyen egy jelzős főnévi csoportban a főnév.) A „sztenderd” eset az, hogy egy adott szerkezetnek egyetlen szintaktikai feje van. A mellérendelt struktúráknak viszont specialitása, hogy azok az összetevők, amelyeknek szintaktikai kategóriája megegyezik a szerkezetet közvetlenül domináló csomópont szintaktikai kategóriájával, azok szintaktikai fejeknek tekinthetők. Noha a kifejezés talán szokatlan, mégis azt kell mondjuk, hogy a mellérendelő struktúrák „többfejűek” vagy „sokfejűek”. (Ha például főnévi csoportok mellérendelésével egy főnévi csoportot kapunk, akkor valamennyi mellérendelt főnévi csoport szintaktikai fejnek számít a közvetlenül domináló csomópont kategóriájára tekintettel, amely szintén főnévi csoport.) A több tagmondatból álló, mellérendelő összetett mondat esetében könnyű belátni a struktúra „többfejű” és endocentrikus voltát.