Boros Anita

Közérthető közigazgatási hatósági eljárás

A Ket. szabályai egyszerűen - jogesetek, példák, ellenőrző kérdések, feladatok


Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos alapelvek

A már említett Indokolás szerint az új szabályozás központi eleme a „szabályozott ügyintézési szolgáltatás”, amely „valójában inkább egyfajta e-ügyintézési funkciót, mint a piaci értelemben vett szolgáltatást jelent, hiszen az is szabályozott ügyintézési szolgáltatás, amelyet a hatóság maga nyújt ügyfelei számára (pl. saját ügyfelek azonosítása mint szükségszerű azonosítási szolgáltatás), és az is, amelyet pl. egy harmadik piaci fél piaci alapon nyújt egy vagy több hatóság vagy ügyfél számára (például a biztonságos kézbesítési szolgáltatás tipikusan a piac működésénél is hasznos, piaci szolgáltató által is nyújtható szolgáltatás).”

Közérthető közigazgatási hatósági eljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2013

ISBN: 978 963 295 622 0

Könyvünk a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szabályainak könnyen megérthető és elsajátítható formában megjelentetett feldolgozása.

A Ket. ismerete minden, a közigazgatásban foglalkoztatott köztisztviselő számára elengedhetetlen. Néhány kivételtől eltekintve a Ket. szabályainak birtokában lehetséges a mindennapi közigazgatási tevékenység során az egyes különös eljárási szabályokat megfelelően megérteni és nem utolsó sorban jogszerűen alkalmazni.

A könyvben megtalálható

- a Ket. fejezeteinek tematikus feldolgozása,

- magyarázatok,

- a legfontosabb alkotmánybírósági határozatok, illetve közigazgatási kollégiumi állásfoglalások bemutatása,

- több mint 500 jogeset, példa, ellenőrző feladat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-kozertheto-kozigazgatasi-hatosagi-eljaras//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave