Gellén Márton, Hosszú Hortenzia, Szabó Tamás

Közpolitika

Bevezetés, összehasonlítás, fejlesztés


Pártrendszer és politikai patronázs összefüggései

Parlamentáris kormányzás esetében a koalíciós együttműködésnek számtalan síkja képzelhető el, melyek közül a legfontosabb mindenekelőtt a parlamenti, vagyis a központi kormányzati sík.185 Érdemes néhány kulcsfogalmat megemlíteni, amelyek vizsgálata a koalíciós kormányzás pártpolitikai dimenziójának része. A tárcapreferencia – a koalíciós felek mely ágazati területeket, kompetenciákat szeretnének megszerezni186 –, a tárcaelosztás, vagyis a minisztériumok konkrét elosztása, amely lehet „vegyes” vagy „tiszta” tárca aszerint, hogy a meghatározott ágazati intézményrendszert megosztják-e vagy sem a koalíciós partnerek egymás között. A koalíciós osztozkodásnak lehetnek egyéb külső körei, így például az állami tulajdonban lévő vállalati szektor menedzsment pozíciói (igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok, egyéb operatív vezetők), a köztestületi intézményi szektor politikának alárendelt része. A demokratikus tradíciókkal rendelkező országokban a versengő többpártrendszer adta keretek között a koalíciós kormányzásnak és viselkedésnek kialakultak a maga íratlan szabályai, szokásjogrendszere, kultúrája, amely fontos politikai stabilizációs eleme lehet a kormányzati szisztémának. Ez régiónként (országcsoportok), de akár azon belül országonként is változhat, hogy a mindenkori koalíciós pártok „csápjaikat” milyen mértékben terjesztik ki az államszervezet testében.

Közpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 626 8

Mi a közpolitika? Milyen politika az, ami eleve nem „köz-”? Sokan még mindig hajlamosak rácsodálkozni, hogy ilyen is van. Pedig a jogi szemléletű közigazgatás csak csigahéj lakó nélkül: szilárd, tartós, de önerőből nem jut sehová.

A közpolitika lényege is ez: ha az emberi közösségnek már van jogállami, demokratikus és remélhetőleg hatékony szervezete, akkor érdemes lenne e szervezetet olyan tevékenységek felé irányítani, amelyek lehetőleg ésszerűek, és a közösség érdekét szolgálják. A közpolitika erre kínál eszköztárat: fogalmakat, gondolatokat, módszereket, elolvasható szakirodalmat, társakat, akikkel fontos tartalmi felismeréseket meg lehet osztani.

A könyv szerzői és lektorai egyetemi oktatók. Amellett, hogy kézikönyvként is forgatható, a kiadvány tankönyvként szolgál a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gellen-hosszu-szabo-kozpolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave